A Hit Évében ún. hetek lesznek a blogon, amikor a II. Vatikáni zsinat egy-egy dokumentumával foglalkozunk. Kiragadunk belőle részleteket, kifejtjük a lényegét, és hozzá kapcsolódó anyagokat, írásokat teszünk fel. Lényeges dolog, hiszen XVI. Benedek pápa a Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából hirdette meg ezt a kegyelmi időszakot, és lényeges, mert ismernünk kell ezeket a dokumentumokat. Ezek a hetek nem egymás után következnek, hanem általában havonta.
A dokumentumok között az első a Sacrosanctum Concilium. "A liturgia azokat, akik az Egyházon belül élnek, az Úrban naponta szent templommá és a Szentlélekben Isten hajlékává építi, amíg el nem jutnak a krisztusi nagykorúságra, s csodálatos erőt ad nekik ahhoz, hogy Krisztust hirdessék; a kívülállók felé pedig az Egyházat a népek között fölállított jelként mutatja be, mely alatt Isten szétszóródott gyermekeinek egybe kell gyűlniök, mígnem végül egy nyáj lesz és egy pásztor." (SC 2.)
A liturgia tesz igazán kereszténnyé, Krisztus követővé. A liturgiában lehet megtanulni és elsajátítani a módot ahhoz, hogy miként közeledjünk egymás felé, miként végezzük mindennapi teendőinket, és miként vágyakozzunk Isten országára. A liturgiában mérhetetlen intimitás van jelen, mely Isten örök jelenlétét és szűnni nem akaró közeledését tárja elénk. Isten velünk akar lenni, és ezért lakás vesz közöttünk, amelyben a pap szavai és tettei által jelenvalóvá válik a szentségi színek alatt.
Az új egyházi év kezdetén különösen fontos magunkba nézni, hogy milyen módon szoktunk részt venni a miséken, liturgiákon. Kényelmesen? Álmodozva? Mindig másra figyelve? És érdemes feltenni a kérdést a másik oldalról is: mennyire segíti a liturgia (a résztvevőivel) az összeszedettséget, figyelmünknek az Egy, Igaz Istenre való ráirányulását?
