„Puer natus est nobis”
Kedves Testvérek!
A korai századok óta karácsony ünnepének
introitusa, kezdőéneke Izaiás próféta könyvéből vett sorral kezdődik: Gyermek
született nékünk!
Vagyis
azt énekeljük meg, amit az egyház a hitben, a kinyilatkoztatott igazságban
elénk tárni méltóztat. Mennyei liturgia ez.
Mi nem a Kisjézust ünnepeljük és pihe puha
szalmán fekvő kék szemű gyermeket, amely üveggömbökkel díszített fenyő alatt
pihen, felidézve gyermekkorunk legszebb karácsonyi élményeit. Nem! Mi Krisztust
ünnepeljük. Aki az Atya örök terve szerint nem habozott gyermekként
megszületni, testté lenni a bűnnel terhelt világban.
Az Isten szeretete megelőz minden
kezdetet. Ő előbb szeretett minket. Betlehem találkozási pont Isten és ember között.
A próféták szózata, amely ezer éve hangzik és tartja a lelket a választott
népben, beteljesedett. Karácsony titka nem az „égszemű gyermek” negédes
dallama. Karácsony titka, Istennek mindent megelőző nagylelkű irgalmas
szeretete a megtestesülésben amelyet Boldog Johannes Duns Scotus óta tudjuk, az
ember soha semmivel nem tudta kiérdemelni.
Izaiás jövendölése az Egyház fennkölt
énekében már beteljesedés örömével szól. Gyermek született nekünk: Isten Fia.
Bár még gyermek, de hitünk meglátja benne a mindenség királyát, ki által
mindenek lettek, és ki által minden összefoglaltatik: a fejedelemség az Ő
vállán. Isten üdvözítő tervét, a „nagy határozatot” hirdeti.
A keresztények ünnepei passzívak
–fogalmazott így a napokban egy közéleti ember. Valóban. Abban az értelemben,
hogy a liturgiát nem mi alkotjuk. Isten dicsérete. Ő rendelte, mert Ő keres
minket, Ő akar velünk találkozni, isteni életében akar részesíteni, jelen
valóvá válik. Ő akar közölni, szól hozzánk, tanít. A földi világban
megtapasztalható legnagyobb valóság!
Őszentsége, XVI. Benedek pápa a Jézus
könyvének harmadik kötetében, amely nem rég jelent meg németül, így fogalmaz a
betlehemi csillaggal kapcsolatban „a kozmosz Krisztusról beszél”.
Michael Hesemann: A Názáreti Jézus c.
könyvében figyelemre méltó csillagászati kutatások összefoglalóját adja a
betlehemi csillagról.
„A
fényes csillag felragyogása a zsidók számára a Messiás eljövetelét jelzi. A
Jupiter és Szaturnusz bolygók együttállása a Halak csillagképében.
1603-ban
a híres csillagász, Johannes Kepler megfigyelt egy hasonló konjunkciót. Amelyet
kevéssel utána egy szupernova, egy csillag felrobbanása követett. Kepler azt
gondolta, hogy egy ilyen esemény játszódhatott le Krisztus születésekor is.
Kiszámolta, Kr.e. 7-ben a Szaturnusz és Jupiter között egymás után három
konjunkció történt. 1925-ben Borszippában, a mai Irak területén felfedezett
agyagtábla tanúsága szerint az égi jelenséget a babilóniaiak is ismerték.
1990-ben
Mark Kidger angol csillagász a Star of Betlehem c. tanulmányában azt állítja,
hogy a mágusok, akik a csillag feltűnése nyomán útnak eredtek, négy jelentős
égi eseményt figyelhettek meg. Kr.e. 7-ben Szaturnusz és Jupiter háromszoros együttállását,
majd egy évvel rá, 6-ban a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars találkozott a Halak
csillagképében. A Mars fontos változást, a Halak csillagkép pedig új
csillagászati tavaszpontot, új történelmi kor kezdetét jelöli. A helyzet tovább
változott, mert Kr.e. 5-ben amikor az égbolt egyik oldalán az újhold és a
Jupiter, a másikon pedig a Szaturnusz és a Mars alkotott egyenlőtlen
szembenálló párokat. Ez pedig az akkori emberek gondolkodása szerint a
következő jelentést hordozta: nagy király fog születni és föllépni, aki Izrael
fölött uralkodik, harcolni fog a rosszal és egy új történelmi korszakot vezet
be.”
Eddig
hát a csillagászati érdekesség.
A nagy Jupiter-Szaturnusz együttállás,
ami Krisztus születése előtt 7-6 évre tehető, mára már bizonyított
tény”- írja XVI. Benedek pápa a Jézus könyvének harmadik kötetében - és ezzel a
kijelentésével veszi kezdetét az itt leírt teológiai fejtegetés. Ugyanis minden
más történés továbbra is kérdéses maradt eddig, például, mi késztette arra a
babiloni csillagászokat, hogy útra kelljenek Jeruzsálembe és Betlehembe. Még ha
biztos is, hogy a csillagkép indította útra őket, kellett, hogy legyen más
dolog is, ami a három bölcset indulásra késztette- Ez pedig „a csillagba vetett
hit, amely Jákob felett fog állni” ezzel a kijelentésével a Pápa utal az ószövetségi
Számok Könyvére (24,17).
A három bölcs útja szimbolizálja azt, ahogy
az „emberek elindultak Krisztus felé”, a csillag azt mutatja hogy „a
világegyetem Krisztusról beszél”. A teremtés útmutatást ad olyan nyelven, ami
teljes mértékben nem fejthető meg, reményt ébreszt, az Úr egyszer megmutatja
magát, és tudatosítja
Ami a csillagászattal szemben áll: „Nem a
csillag vezeti a gyermeket, hanem a gyermek a csillagot.” – itt kezdődik a
hit tehetjük hozzá.
A betlehemi csillag ugyanakkor a
„csillagászat számára megmagyarázhatatlan” - állítja XVI. Benedek pápa. A
Kereszténység egyértelműen szakít az antik mítosszal és kultúrával, ami a
csillagképeket uralkodó isteneknek tekintette. Mint ahogy korábban a
teremtéstörténetben a Napot és Holdat egyszerű „lámpásoknak” írták le, később
Pál apostol kihangsúlyozta, hogy a ”feltámadt Krisztus legyőzte az égi
hatalmakat és erőket és uralkodik mindenek felett”.
Ez vonatkozik a karácsonyi csillagra is.
Nem az befolyásolta a gyermek sorsát, hanem a gyermek vezette a csillagot.
Ebben mutatkozik meg - írja a Pápa - hogy az Isten egyszülött Fia nagyobb mint
anyagi világ minden hatalma és nagyobb az egész világegyetemnél.”
A fényes csillag egy kozmikus valóság,
amely a keresztény világban szimbólummá vált. Az isteni Logosz e világban való
megtapasztalható valóságként történő megjelenésére utal. A világ
Világosságának, az örök isteni Fényesség e világba jöttét jelzi. Isten a
természeti jelenségeken keresztül is üzenni akar a szimbólumok nyelvén. Mert az
embernek szüksége van szimbólumokra, amelyeknek jelentése mindig túlmutat a
tárgyon. Egy magasztosabb jelentést hordoz. Az ember lelkét felemeli, a
mennyeiekre irányítja.
Szent János evangéliumának kezdete, miként
egy csodálatos himnusz énekli meg az első században élt keresztények hitét. Azt
a hitet, ami az apostolok tanításának szilárd talaján áll. A görög eredetiben az
Ige szó helyén a logos áll. A logos szó sok mindent jelent. pl. lényeget,
világosságot, szót. A keresztény kultúrában pedig magát Jézus Krisztust. Aki az
örök Atya fénye. Az Atya Szava. Az Atya Igéje. Így tehát ezek mind Krisztus
nevei.
„En arkhé en ho logos, kai ho logos en pros
tu Theu, kai Theos én ho logos.”
„Kezdetben
volt az Ige, és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige”
Ugyanazokkal
a szavakkal kezdődik, mint a Teremtés könyve, a Szentírás első szava, kezdetben.
Arra utal, hogy teológiai értelemben folyamatosság van. Egy csodálatos ívet rajzol, Isten örök terve.
Az új kezdet, az újjáteremtés üdvösséges hajnala. Az örök Ige ott volt a világ
kezdetén. Isten Szavával teremtette a világot. Krisztus maga a kimondott Szó.
Betlehemben, a párával teli hajnalban, az
új kezdetkor az Ige megjelent. Megszületett. „Et Verbum caro factum est et habitavit in nobis.”
Az Ige
hússá lett és közöttünk lakozott.
Testvérek!
Adjunk hálát az Istennek, hogy felismernünk
engedni méltóztatott karácsony titkát. Az Ő végtelen nagylelkű, mindent
megelőző szeretetét. A hit évében köszönjük meg, hogy hozzánk is eljutott a hit
fénye. A bölcseket az égi jel vezette el Betlehembe. Ma, amikor a nagy
hitehagyás időszakát éljük a világban, a betlehemi csillag számunkra az Egyház.
Mely feltündöklik a nagy sötétségben és elvezet az igazi Világossághoz.
Kövessük
mi is a csillagot, menjünk Betlehembe, tekintsünk a gyermekre, mert szemeiben
maga az Isten tekint az Ő teremtményeire. Ámen
S. M. B.
