Kedves Testvéreim!
Miért beszélhetünk Istenről?
78.
Az első válasz: azért vagyunk képesek beszélni Istenről,
mert ő beszélt velünk. Az első feltétel ahhoz, hogy beszélni tudjunk Istenről, az, hogy meg kell hallanunk, amit maga Isten mondott. Isten
beszélt velünk! Isten nem valami távoli
hipotézis a világ keletkezéséről; nem egy tőlünk nagyon távoli matematikai
intelligencia. Isten érdeklődik irántunk,
szeret bennünket, személyesen belépett a történelmünkbe, közölte magát egészen
a megtestesülésig. Tehát Isten életünk
valóságos része, oly nagy, hogy van ránk ideje, törődik velünk. A Názáreti
Jézusban találkozunk Isten arcával, aki
leszállott az égből, hogy elmerüljön az emberek világában, a mi világunkban, és
tanítsa nekünk az „élet művészetét", a boldogság útját, hogy
megszabadítson a bűntől, és Isten fiaivá
tegyen bennünket (vö. Ef 1,5; Róm 8,14). Jézus azért jött,
hogy üdvözítsen minket, és megtanítson a jó, evangéliumi életre.
Kiről is beszélünk?
79.
Istenről beszélni elsősorban azt jelenti, hogy tisztában kell lennünk azzal,
hogy kit kell elvinnünk korunk embereihez, férfiakhoz és nőkhöz egyaránt: nem
egy elvont Istent, egy hipotézist, hanem a
valóságos Istent, aki létezik, aki belépett a
történelmünkbe, jelen van a történelmünkben; Jézus Krisztus Istenét, aki választ ad a „miért élünk" és
„hogyan kell élnünk" alapvető kérdéseire.
MIlyen alapon beszélünk Istenről?
80.
Ezért az Istenről szóló beszéd bensőséges
kapcsolatot igényel Jézussal és az ő evangéliumával, feltételzi, hogy személyesen és reálisan ismerjük
Istent, s hogy szenvedélyesen érdeklődünk
üdvözítő terve iránt anélkül, hogy engednénk a magabiztosság kísértésének, és
átvesszük a stílust, ahogyan Isten közeledik
felénk.
Istenről alázattal kell beszélnünk
81. Isten stílusa az alázat
– Isten egy lett közülünk. Ez a stílus látható
a megtestesülésben, az egyszerű názáreti házban, a betlehemi barlangban és a
példabeszéd mustármagjában. Nem kell félnünk a kis lépések alázatától, és
bíznunk kell a kovászban, amely áthatja az egész lisztet és lassan tésztává
keleszti (vö. Mt 13,33).
82.
Amikor Istenről beszélünk, az evangelizálás
közben a Szentlélek vezetésével vissza kell nyernünk az egyszerűséget, vissza
kell térnünk az üzenet lényegéhez; a jó
hírhez, hogy Isten valóságos és konkrét, érdeklődik
irántunk, a Szeretet-Isten ő, aki Jézus Krisztusban közel jött hozzánk, egészen
a keresztig, és a feltámadásban megajándékoz a reménnyel és kitár a végtelen,
az örök, az igazi élet felé.
Hogyan beszélt Istenről Pál Apostol
83.
Az a különleges közvetítő, aki Pál apostol
volt, leckét ad annak a kérdésnek a lényegéről, hogyan lehet nagyon egyszerűen
beszélni Istenről. A Korintusiakhoz írt első
levelében írja: „Amikor nálatok jártam,
testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni
Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni
köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről." (2,1–2.)
84.
Tehát az első, hogy Pál nem általa kidolgozott filozófiáról, nem máshonnan
merített vagy általa kitalált eszmékről beszél, hanem élete valóságáról, Istenről, aki belépett az életébe; egy valóságos Istenről beszél, aki él, aki beszélt vele és
beszélni fog velünk is, a megfeszített és feltámadott
Krisztusról beszél.
Önzetlenül kell Istenről beszélnünk
86.
Tehát Istenről beszélni annyit jelent, hogy
teret biztosítunk Annak, aki megismertette magát velünk, aki kinyilatkoztatja
nekünk szerető arcát; annyit jelent, hogy lemondunk a saját énünkről és átadjuk
Krisztusnak, annak tudatában, hogy
mi nem tudjuk megnyerni neki a többieket, hanem magától Istentől kell várnunk, hogy meghívja őket Hozzá. Az Istenről
szóló beszéd tehát az odahallgatásból születik, abból az istenismeretből, amely
a Vele való bensőséges kapcsolatban valósul meg az imádságos és a parancsolatok
szerinti életben.
Szent Pál élettapasztalatából beszélt
Istenről
Szent Pál az életével is Istenről
beszélt
88.
Az Apostol nem elégszik meg a szóbeli
hirdetéssel, hanem egész valóját beveti a hit nagy művébe. Ahhoz, hogy beszélni
tudjunk Istenről, teret kell biztosítanunk az
Ő számára azzal a bizalommal, hogy Ő tevékenykedik a mi gyöngeségünkben. Teret
kell biztosítanunk neki félelem nélkül, egyszerűen és örömmel, azzal a mély
meggyőződéssel, hogy minél inkább nem mi, hanem Ő áll a középpontban, annál
termékenyebb lesz a közvetítésünk.
Életünknek is Istenről kell beszélnie
89.
Ez érvényes a keresztény közösségekre is, amelyek arra hivatottak, hogy mutassák meg Isten kegyelmének átformáló tevékenységét azzal,
hogy legyõzik az egyénieskedést, a bezárkózást, az önzést, a közömbösséget, és
az istenszeretet mindennapos kapcsolataiban élnek. Kérdezzük meg magunktól,
hogy közösségeink valóban ilyenek-e. Meg kell mozdulnunk, hogy mindig és valóban
ilyenek legyünk, Krisztus és nem önmagunk hirdetõi.
Hogyan beszélt Istenről maga Jézus
90.
Ezen a ponton föl kell tennünk a kérdést, hogy hogyan beszélt Istenről maga
Jézus. Jézus a maga páratlanságában beszél Atyjáról – Abba – és Isten
Országáról, részvéttel az emberi élet bajai és nehézségei iránt. Nagy
valóságérzékkel beszél, és Jézus üzenetének a lényege az, mondhatnám, hogy
áttetszővé teszi a világot, s hogy az életünk érték Isten
előtt. Jézus megmutatja, hogy a világon és a teremtésen áttetszik Isten arca, s megmutatja, hogyan van jelen Isten életünk mindennapjaiban. Akár a természetből
veszi hasonlatai (mustármag, bevetett föld), akár az életünkről mond
példabeszédet (tékozló fiú, Lázár). Az evangéliumokból láthatjuk, mennyire érdeklődik Jézus minden
emberi szituáció iránt, amelyekkel találkozott, mennyire elmerül kortársai
életében, s közben fenntartások nélkül bízik az Atya segítségében. Láthatjuk,
hogy ebben a történelemben – rejtetten – jelen van Isten,
és ha figyelünk rá, találkozhatunk Vele. A tanítványok, akik Jézussal élnek, a
sokaság, amely találkozik Vele, látják, hogyan reagál a legreménytelenebb
helyzetekre, látják, hogyan beszél, hogyan viselkedik; látják benne a
Szentlélek tevékenységét, Isten tevékenységét.
Jézus cselekszik és tanít
91.
Jézusban összefonódik az igehirdetés és az élet: cselekszik és tanít, és mindig
az Atyával való bensőséges kapcsolatából
indul ki. Ez a stílus lényeges eligazítás számunkra, keresztények
számára: hívő és szerető életmódunk Istenről
kezd beszélni ma, mert a Krisztusban megélt élettel megmutatjuk annak valóságát és hihetőségét, amiről
beszélünk; hogy nem csak szavak, amiket mondunk, hanem a valóságról, az igazi
valóságról beszélünk.
Figyelnünk kell az idők jeleit
92.
Figyelmeseknek kell lennünk, hogy össze tudjuk gyűjteni az idők jeleit
napjainkban, és fel tudjuk ismerni a mai kultúrában mutatkozó lehetőségeket,
vágyakat és akadályokat, különösen a hitelesség igényét, a transzcendenciára
irányuló vágyat, a természetvédelem iránti érzékenységet, és félelem nélkül
tudjuk közvetíteni azt a választ, amit az Istenbe vetett hit kínál. A Hit éve
jó alkalom arra, hogy a Szentlélektől támogatott fantáziával merjünk
kezdeményezni személyesen és közösségileg is, hogy mindenütt az evangélium ereje legyen az élet bölcsessége és az élet
irányitója.
Az Istenről
szóló beszéd kiváltságos helye a család
93.
Az Istenről szóló beszédnek ma is kiváltságos
helye a család, a hit új nemzedékeknek való átadásának első iskolája. A II.
Vatikáni Zsinat a szülőket Isten első
hírnökeinek nevezi (vö. Lumen gentium, 11; Apostolicam actuositatem, 11), akik
arra kapnak meghívást, hogy újra fedezzék fel küldetésüket, vállalják a
felelősséget a nevelésben, tárják ki a kicsinyek lelkiismeretét Isten szeretetére
– s ezt tekintsék életük alapvető szoglálatának –, legyenek gyermekeik első
hitoktatói és mesterei a hitben.
Éberség a családban
93.
E feladat megoldásában mindenekelőtt éberségre
van szükség, ami azt jelenti, hogy észreveszik az alkalmas pillanatokat, amikor
beszélgetést lehet kezdeményezni a hitről, és nevelni lehet a kritikus
reflexióra azokban a helyzetekben, amelyeknek a gyermekek ki vannak téve. A
szülőknek ez a figyelme érzékenységet jelent a gyermekek lelkében a néha világosan,
néha csak homályosan megfogalmazódó kérdések fogadására is.
Az öröm szerepe a hit továbbadásában
94.
További tényező az öröm: a hit
továbbadásának mindig az öröm légkörében kell történnie. A húsvéti öröm ez,
amely nem tagadja és nem hallgatja el a fájdalom, a szenvedés, a fáradtság, a
nehézségek, a megnemértés, sőt még a halál valóságát sem, de tud olyan
szempontokat adni, amelyekből mindent a keresztény
remény távlatában lehet értelmezni. Éppen az erkölcsös evangéliumi élet ez a
nézőpont, a képesség, hogy minden helyzetet Isten szemével lásson az ember.
Fontos segíteni a család minden tagját annak megértésben, hogy a hit nem teher,
hanem az öröm mély forrása, Isten
tevékenységének érzékelése, a zajtalan jó jelenlétének elismerése, és értékes
tájékozódási pontokat ad ahhoz, hogy erkölcsösen lehessen élni.
A dialógus fontossága a hit
továbbadásában
95.
Végül a dialogus-készség, a meghallgatási
és beszélgetési készség: a családnak olyan környezetet kell biztosítania,
amelyben a családtagok tanulják az közösségi létet, az ellentétek feloldását
kölcsönös dialógusban, amely meghallgatásból és a megértésért és a szeretetért
folytatott beszélgetésekből áll; azért, hogy egymás számára Isten irgalmas szeretetének jelei lehessenek.
96.
Beszélni Istenről annyit jelent, hogy szóval
és az életünkkel megértetjük másokkal, hogy Isten
nem vetélytársa az életünknek, hanem igazi garantálója, az emberi személy
nagyságának garantálója.
97.
Ezzel visszaértünk oda, ahonnan elindultunk: Istenről beszélni azt jelenti,
hogy bátran és egyszerűen, szóval és életünkkel közvetítjük a legfontosabbat:
Jézus Krisztus Istenét, azt az Istent, aki
akkora szeretetet tanúsított irántunk, hogy
megtestesült, meghalt és feltámadott értünk; azt az Istent,
aki hív, hogy kövessük őt, és engedjük, hogy mérhetetlen szeretete átalakítson
minket: megújítsa életünket és kapcsolatainkat;
azt az Istent, aki megajándékozott minket az
Egyházzal, hogy együtt járjuk az üdvösség utját, s Igéje és a Szentségek által
megújítsuk az emberek városát, hogy Isten
városává válhasson.