Ki ne tapasztalta volna már azt az élményt, amikor ismeretlenül rámosolygunk egy kisgyerekre, és ő - némi habozás után - visszamosolyog ránk? Vagy szülőként azt, hogy megtanul a gyerek járni, beszélni, stb. Klasszikus és ismert evangélium a most vasárnapi. Azonban sokan ezt rosszul és rosszkor képesek idézni, vagy példálózni vele. Van, aki egyenesen a liturgiával kapcsolja össze a jézusi mondást: "engedjétek hozzám a gyermekeket", és a miséből játszóházat csinál, vagy mindenbe (kifejezetten papi funkcióba is akár!) bevonja őket.
Daniel J. Harrington a szakasszal kapcsolatban ezt írja: "A gyermek nem annyira az ártatlan vagy az alázatos ember szimbóluma, hanem inkább olyasvalakié, aki nincs törvényileg szabályozott társadalmi helyzetben, és ezért támaszra szorul. A gyermek semmit sem tud tenni a tanítványért. Ezért egy gyermeket befogadni annyi, mint a földi viszonzás reménye nélkül jótettet végrehajtani egy jelentéktelen személy érdekében. Tekintettel arra, hogy az arám alyâ' szó nemcsak a "gyermeket", hanem a "szolgát" is jelentheti, a 9,36-ban bemutatott magatartás (odahívott egy gyermeket) talán jobban igazolja a 9,35 (aki szolga akar lenni) tanítását, mint amennyire ez a modern fordításokból kiviláglik." A gyermek befogadásának hátterében pedig ez áll: "Ha az ember befogadja valakinek a küldöttjét, magát a küldő személyt fogadja be. Így aki befogad egy gyermeket, Jézust fogadja be, és aki befogadja Jézust, az őt küldő Istent fogadja be."
A biblikus értelmezés után tehát látnunk kell, hogy minden szentírási szövegnek és jézusi mondásnak a hátterében áll valami. Akár nyelvi, akár szokásbeli értelmezés, háttér. Ez nélkülözhetetlen az elmélkedés során. Erre életünkből is tudunk példákat.
A gyermeki lelkület mindenféleképpen összekapcsolódik a szolga-kérdéssel. Aki első akar lenni, vagyis aki példát akar mutatni a többieknek, az olykor hallgasson is a többiekre. Szolgálni kell egymást a szeretetben, Istenben. A másikat csak úgy tudom elfogadni és szeretni, ha ebben a szeretetben Isten áll a középpontban, és nem csupán az ember. Istenért kell szeretni a másikat, és nem önmagáért, vagy a bűnéért. Abból ki kell hozni adott esetben, de mindig a szeretet, Isten jegyében.
A gyermeki lelkület nyitottságot is jelent. Nyitott egy mosolyra a gyermek, mert visszamosolyog. Nyitott a beszédre, mert utánoz, ismétel. Egy idő után pedig válaszol. Istenre kell nyitottá válnunk, valamint Jézus üzenetére. Őt az Atya küldte, és nekünk őt be kell fogadnunk. Ne legyünk a sötétség fiai, akik nem fogadják be a hússá lett Igét. Mi a világosság fiai legyünk, akik meg akarják ismerni Jézust, akit az Atya küldött. Betegségünkben és gyöngeségünkben Isten a segítségünk, aki szüntelenül nyújtja a kezét. Erre csak nyitott szívvel és kinyújtott kézzel lehet felelni. Aki elfordul Istentől, az saját ítéletét már ki is mondta.
