A XX. században rajongtunk a pápákért, vártuk a változást, bíztunk a vezetőkben. Történtek furcsa pápa-halálesetek, amikről véleményt és állásfoglalást persze nem mondhatunk... Volt egy II. János Pál pápa, aki valóban falakat tört át, de utolsó évei szintén vitathatók. Következett egy XVI. Benedek pápa, aki hét év kormányzás után lemondani kényszerült. Jelenleg pedig Ferenc pápa van, akiről többé-kevésbé tudunk (sejtünk) néhány dolgot - ami mellett hamar népszerűvé vált. Hogy ennek veszélyét és forrását felismerte-e, bízzuk rá.
A pápaság intézményét egyértelműen Jézushoz kötjük. Ő hívta meg Pétert, aki később az első "pápa" lett. Maga a pápaság kialakulása persze bonyolultabb és hosszabb elemzést kíván.
A történelem során viszont azt látjuk, hogy a pápák nem mindig álltak a helyzet magaslatán... Vagyis a betöltött "funkció" nem tette őket automatikusan alkalmassá. Ez miért ne fordulhatna elő máskor is?
De mielőtt ezekről gondolkodnánk, nézzünk egy meg érdekes adatot: a negyedik században minden pápa szentté lett avatva, kivéve egyet, Urszinusz ellenpápát. Ő diakónusként lett megválasztva, politikai nézeteltérések áldozata volt. A pápai trónt szerette volna magáénak tudni, még rágalmak terjesztése árán is. Rajta kívül a század minden pápáját a szentek sorában tiszteljük.
Tehát nézzünk most hasonló kaliberű pápákat, akik talán a pápaság intézményének sorából kilógnak. Hogy miért? Éppen a pápaság intézménye krisztusi fogalmának tisztázása végett...
Néhány évvel Nagy Szent Leó pápa előtt élt Euláliusz ellenpápa. Görög archidiakónus volt, akit a lateráni bazilikában választottak meg. Az ostiai püspök szentelte fel, és a pogány prefektus is támogatta őt. Miután bonyodalmak közepette ő lett az ellenpápa, ezután még püspökséget is kapott.
Az ötödik század hajnaláról ismerjük Lőrinc ellenpápát. Ő is kapott püspökséget, visszalépéséért cserébe. Róma lakossága őt támogatta. Összesen 7 évig volt ellenpápa.
Nemsokkal ezután járunk, amikor II. Bonifác a hivatalos pápa, Dioszkurosz pedig az ellenpápa. Hangay Zoltán így ír: "Hiába iktatták be rögtön II. Bonifácot, IV. Félix jelöltjét a pápaságba, a gótokkal szemben álló párt, amely a lateráni bazilikát is elfoglalta, a görög Dioszkurosz diakónust emelte a pápai székbe."
Hát igen! A pápa valakinek a jelöltje volt (ilyet ma el se tudunk - mi - képzelni, illetve azt, hogy politikai tényezők alapján válasszanak pápát.) Ez akkor lehetséges volt. 1500 éve. De ugorjunk a történelemben...
500 évvel később járunk már. Talán akkor azt gondolhatták, mint ma: "úgy sem lesz olyan, mint a Tridenti zsinat idejében, a barokk korban volt..." Nos, ez volt akkor:
(II.) Honoriusz ellenpápa "uralkodása": "A német udvar a római nemesség egyetértésével választotta ki pápának Peter Cadalus pármai püspököt, egy itáliai németet. Pápaságát reformellenes észak-itáliai püspökök is támogatták. Csapatai így 1062 áprilisában legyőzték II. Sándoréit, de nemsokára nagy erőkkel megérkezett a lotharingiai herceg, és "rábeszélte" mindkét pápát, hogy vonuljon vissza eredeti egyházmegyéjébe...." Nos, hasonlót ugye, ma el se tudunk képzelni!? Hogy esetleg más fegyverekkel, más módszerekkel, de ugyanazt érik el, mint azelőtt 500 évvel.
Haladjunk tovább, ismét majdnem 500 évet. VI. Sándor a pápa. Talán a legújabb filmsorozat jut eszünkbe, melynek főszereplője ő, Jeremy Irons alakításában. Valóság volt az ő "uralkodása" is. 61 évesen lett pápa, még nagybátyja nevezte ki bíborossá, 25 évesként. Gazdag, szabados volt. 10 évvel pápává választása előtt megtett mindent azért, hogy pápa legyen. (Nem érdekes? A mostani pápa állítólag Ratzinger javára lépett vissza 2005-ben, de mégis pápa lett.) Csapongó életet élt, haszonleső volt a politikai téren is, főként a franciákkal szemben. A bűnbocsánatért komoly összeget szedett be. Rövidesen véget ért halálával egy rossz korszaka a pápaságnak.
Most forduljon a kocka, és térjünk át a nem szent pápákra. Az egyébként külön kutatás célja lehetne, hogy a közelmúltban miért nem voltak "ellenpápák"?
Például a XIX. században élt XIII. Leó pápa. A század legnagyobb pápájaként tartják számon, mégsem avatták szentté. Nemesi családba született, nuncius volt. Brüsszelben élt, majd 31 éven át Perugia püspöke volt. Megalapított az Aquinói Szent Tamás Akadémiát. Közben megszűnt a pápai állam. A liberálisokkal szembehelyezkedett, ugyanakkor a modernizmus előhírnöke volt.
Mindenhol igyekezett a katolikus érdekeket képviselni.
68 évesen, betegen lett Péter 255-ik utóda, ám 25 évig regnált. 48 enciklikát írt, foglalkozott a politikával, a magántulajdonnal, a munkások jogaival, a tisztességes bérrel... Diplomáciai tevékenysége sikeres volt.
A pápaság szerepét a nemzetközi diplomáciában megfelelő módon szilárdította meg.
"1903 márciusában a 93 éves pápa uralkodásának negyedszázados, egyben érsekségének ötvenedik és püspökségének hatvanadik évfordulóját ünnepelték. Ötszáz püspök és hívek százezrei érkeztek Rómába. Világszerte őszinte elismeréssel méltatták egyházfőségének a történelmi jelentőségét."
XIII. Leó a mai napig nincs szentté avatva.
Nem tisztünk a konklúzió levonása, de lássuk be, hogy a történelem időnként ismétli magát, és egyikünk sem születik szentnek, tökéletesnek.
Ezek alapján talán halvány fény világítja be vizsgálódásunk útját: milyenek voltak elmúlt századunk pápái?
A legfőbb kérdés viszont továbbra is ez: akarunk-e szentek lenni? Akarunk-e jobb, szebb világot a hit által? Lehetünk-e jobb emberek a jézusi út által? Valódi példaképek-e számunkra a szentek?
Minden emberi gyarlóság felismerése csak növeli a fényt, mely a szentté válás útján szükséges. Ha szentek akarunk lenni, azok is leszünk. Ebben segítsen minket minden szentté avatott pápa.
Egyébként két kérdés még nyitva maradt:
- Miért szeretne valaki pápa lenni?
- Miért szeretne egy bizonyos kör valakit pápának?
Egyébként két kérdés még nyitva maradt:
- Miért szeretne valaki pápa lenni?
- Miért szeretne egy bizonyos kör valakit pápának?
