XVI. Benedek – Joseph Ratzinger és Szent II. János Pál pápa

Az alábbiakban a kath.net oldalon április 26-án megjelent cikk magyar nyelvű fordítását közöljük. Egy igen kedves Olvasónkat illeti a köszönet, hogy időt és fáradtságot nem kímélve rendelkezésre bocsátotta a fordítást.

„Az én szememben az igazság bátorsága az életszentség elsődleges kritériuma.” Veritatis splendor, Dominus Jesus és II. János Pál szentsége. II. rész 

Armin Schwibach

A lengyel Wlodzimiers Redzioch Vatikán-szakértővel történt beszélgetésének második részében, ami 2014. március elején az „Accanto a Giovanni Paolo II.  Gli amici e i collabortaori raccontano” c. könyvben Olaszországban megjelent („II. János Pál mellett. Barátok és munkatársak mesélnek”) az emeritus pápa, XVI. Benedek II. János Pál enciklikáival foglalkozik. Különösen elődje életszentségének jár utána, aminek szerinte a legfontosabb kritériuma bátorság az igazság kimondására.

II. János Pál legfontosabb enciklikái közé sorolja XVI. Benedek a „Redemptor hominis” című (1979) tanító írást, a „Redemptor missiót” (1990), a „Veritatis splendort” (1993), az erkölcs alapjaival foglalkozó az „Evangelium vitaet”, valamint a „Fides et ratio” című enciklikákat. Utóbbi a hit és az értelem viszonyával foglalkozik.

Ebben az összefüggésben különösen említésre méltó XVI. Benedek értékelése a megjelenése idejében hevesen támadott „Veritatis splendor”, ami a természet rendje szerinti erkölcs eltűnésével és a keresztény alapvetések hiányával helyezkedik szembe:  ”Itt is nagy feladatnak bizonyult a mind a Szentírás szerinti emberkép keresztény konkretizálását, mind az antropológia metafizikai alapjait megtalálni, mely feladatot a pápa ebben az enciklikában maga elé állított. Ennek tanulmányozása és elsajátítása nagy és fontos feladat marad.”

A kath.net az emeritus pápának ezt az interjúját két részben közölte eredeti, német nyelven. Köszönjük engedélyét a közreadáshoz.

II. János Pál enciklikái közül Ön melyiket tekinti a legfontosabbnak?

XVI. Benedek: Azt gondolom, hogy három legfőbb enciklikája van. Első helyen a „Redemptor hominis”-t említeném, ami a pápa első olyan enciklikája, amelyben kifejtette személyes szintézisét a keresztény hitről. Ez a szöveg összegzi saját küzdelmét a hittel, és így a keresztény logika teljességét mutatja. Arra a kérdésre adandó válaszként, hogy hogyan lehet ma kereszténynek lenni, és mint katolikusnak, hinni, ez a nagyon személyes és mégis teljesen egyházhű szöveg nagy segítséget jelenthet a keresők számára.

Második helyen említeném a „Redemptor missio” c. enciklikát. Ez olyan szöveg, amely az egyház állandóan megmaradó missziós küldetését fejezi ki, és különösen azt a kérdést fejtegeti, hogy Ázsiában hogyan kell a kereszténységet értelmezni, amelynek a nyugati teológiát is meg kell mozgatnia. A vallási dialógusok és a missziós küldetés viszonyára mutat itt rá, és azt mutatja meg, hogy miért fontos ma is Krisztust, minden ember Megváltóját minden földrészen és minden kultúrában hirdetni.      

Harmadik helyre tenném az erkölcsi problémákkal kapcsolatos „Veritatis splendor” c. enciklikát. Már régen szükség van ennek kiérlelésére, és változatlanul aktuális. A II. Vatikáni zsinat állásfoglalása az Egyháznak a világban játszott szerepéről a régebben túlnyomóan természeti törvények által vezérelt morálteológiájával szemben a katolikus erkölcsi tanítás Krisztus alakjában és tanítása által biblikus alakot követel. Ezt csak rövid ideig kísérelték meg, majd ezután az a vélemény terjedt el, hogy a Bibliának nincs saját erkölcsi nézete, hanem az éppen érvényes morális modellre támaszkodik. A morál ezek szerint az értelem kérdése, és nem a hité. Ezen a módon eltűnt a természeti törvények által értelmezett erkölcs, azonban nem jött a helyére a keresztény értelmezés. Mivel az erkölcsnek sem metafizikai, sem keresztényi alapozása nem volt felismerhető, pragmatikus megoldásokhoz folyamodtak, az erkölcs méricskéléséhez, amelyben nincs sem jó, sem rossz, hanem hatása alapján a jobb vagy rosszabb. Itt volt a nagy feladat, amit a pápa maga elé állított, mind az antropológia metafizikai megalapozását, mind az új emberkép keresztény konkretizálását megtalálni a Szentírásban. Ennek tanulmányozása és elsajátítása továbbra is feladat marad.

Igen jelentős enciklika még a „Fides et ratio” is, amelyben a pápa a keresztény hit és a filozófiai gondolkodás közti viszony új koncepcióját fejtegeti.

Végül feltétlenül meg kell még említeni az „Evangelium vitae”-t. Ebben II. János Pál egész főpapsága alatti alaptéma merül fel: az emberi élet érinthetetlen méltósága a fogantatás első pillanatától kezdve.

Mik voltak II. János Pál lelkiségének kiemelkedő vonásai?

XVI. Benedek: A pápa lelkisége mindenek előtt imádsága intenzitásában nyilvánul meg, és ezáltal mélyen gyökerezik a szent Eucharisztia ünneplésében és az Egyházzal való együtt könyörgésében az imaórák alatt. „Dono e mistero” c. önéletrajzi könyvében láthatjuk, hogy milyen mélyen befolyásolta életét és gondolkodását a papság szentsége. Ezért jámborsága soha nem lehetett csupán individuális, hanem mindig az Egyház, és általában az egész emberiség iránti aggodalmát is magában foglalta. Krisztust eljuttatni másokhoz, ebben gyökerezett hivatása. Az Istenanya iránti nagy szeretetét mindnyájan ismertük. Ha ő Máriát egészen magáénak ismerte, ez azt jelenti, hogy ő Vele együtt teljesen az Istené volt. Amint Mária sem önmagáért, hanem Érte élt, ezt tanulta meg Máriától, valamint a tökéletes szolgálatkészséget Krisztus iránt.

Őszentsége, Ön nyitotta meg a szentté avatáshoz vezető, az egyházi jogban lefektetett utat. Mióta és milyen alapon jutott arra a meggyőződésre, hogy II. János Pál szent?

XVI. Benedek: Az, hogy II. János Pál szent volt, az együttműködésünk éveiben egyre világosabbá vált számomra. Ott volt elsősorban Istennel való szoros kapcsolata, az Úrban való teljes elmélyülése mutatta meg, amiről az imént beszéltem. Ebből származott a nagy nehézségek és fáradtságok idején is megmutatkozó vidámsága, amiken keresztül kellett mennie, és a bátorság, amivel küldetését egy igazán nehéz időszakban teljesítette. II. János Pál nem kívánt tetszést aratni, és nem nézett aggódva körül, hogy hogyan fogadják döntéseit. Hitéből és belátásából eredően intézkedett, és készen volt csapásokat is magára venni. Az igazság bátorsága az én szememben a szentség elsődleges kritériuma.

Szüntelen pásztori tevékenykedését csak Istenhez fűződő szoros kapcsolata alapján lehet megérteni. Olyan radikálisan adta oda magát ennek az ügynek, amit másként nem lehet megmagyarázni. Állandó bevetésben volt, nemcsak nagy utazásai során, amelyek programját elejétől végéig mindig teljesítette, hanem minden áldott nap, a reggeli misétől kezdve egészen a késői órákig. 1980-as németországi látogatása alatt éltem meg egészen konkrétan ezt a fáradhatatlanságot. Müncheni tartózkodása idejére úgy döntöttem, hogy egy hosszabb déli szünetet szervezek. Ebben a szünetben felkéretett a szobájába. Az imaóra végzése közben találtam, és azt mondtam neki: „Szentatyám, pihennie kellene”.  Ő ezt válaszolta: „Ezt majd tehetem a mennyben.” Csak az működhet így, aki belsejében küldetésének sürgősségéről van meggyőződve.

Rá kell még mutatnom rendkívüli jóságára és az elnézésre való képességére. Biztosan gyakran volt elég oka arra, hogy megdorgáljon, vagy feladatomat befejezze. Azonban mindig egészen felfoghatatlan hűséggel és jósággal állt mellettem.  Erre is mondok egy példát. A „Dominus Jesus” körüli zavar idején mondta nekem, hogy egy Angelusban szeretné a dokumentumot egyértelműen megvédeni. Felkért arra, hogy írjam meg én az Angelus egy részét, ami teljesen egyértelmű, és nem hagy helyet semmilyen átértelmezésnek. Teljesen félreérthetetlennek kell lennie, hogy a dokumentummal teljes mértékben egyetért. Írtam erre egy kis beszédet, de nem akartam túl kemény lenni, és megpróbáltam a szöveget világosan, de minden keménykedés nélkül alakítani. A lektorálás után a pápa még egyszer megkérdezte tőlem: „Ez biztosan teljesen világos?”, amire én igennel feleltem. Aki ismeri a teológusokat, nem csodálkozik azon, hogy ezek után azt állították, hogy a pápa elhatárolta magát a szövegtől.

Hogyan érzi magát most, amikor az Egyház hivatalosan szentté nyilvánítja „pápájukat”, akinek Ön szoros munkatársa volt?

XVI. Benedek: II. János Pál pápára való emlékezetem hálatelt. Nem tudtam, és nem is lett volna szabad utánoznom Őt, de megkíséreltem örökségét és megbízását képességeimhez mérten folytatni. Így egészen biztos vagyok abban, hogy jósága máig elkísér, és áldása véd engem.

fordította: Cz. E.