Hívjatok engem, akkor meghallgatlak titeket. (Jer 29,12) Imádkozva hívjuk őt, beszélgetünk vele, hozzá fordulunk. Tettre kell váltanunk az apostol intését, aki azt mondja: Sine intermissione orate (1Tessz, 5,17), szüntelenül imádkozzatok, bármi is történjék. Ne csak szívből, hanem teljes szívetekből. (Szt. Ambrus, Expositio in Psalmum 118)
Arra gondoltok talán, hogy az életet nem mindig könnyű elviselni, hogy igazán sok a kellemetlenség, fáradtság, nyomasztó gond. Megint csak Szent Pállal felelek: Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. (Róm 8, 38-39). Semmi sem választhat el bennünket Isten szeretetétől, a szeretet teljességétől, az állandó kapcsolattól Atyánkkal. De vajon az a javaslat, hogy keressük folyamatosan az Istennel való egyesülést, nem azt jelenti-e, hogy olyan magasztos eszményt fogalmazzunk meg, amelyet a legtöbb keresztény nem tud elérni? A cél valóban magas, mégsem elérhetetlen. Az életszentség útja az imádság útja; az imának apránként kell meggyökeresednie a lélekben, mint egy kis magnak, amely sűrűlombú fává változik. (Szent Josemaría Escrivá)
