Kedves Testvérek! Még alig hagytuk el a múlt vasárnapi evangéliumot, amikor az írástudók és heródes-pártiak megpróbálták Jézust rászedni. Az agyafúrt kérdésükkel csapdát állítottak neki, hátha hibázik, és a rossz válasza miatt beárulhatják Heródesnél. „Szabad-e adót fizetni a császárnak?”
A teremtmény, az ember állít gonosz tervet a teremtő Isten Fiának, az örök Igének. Mert nem tudták elviselni a tanítását, a tökéletességet. Ez lenne az ember válasza a Teremtő végtelen szeretetére?
Alig múlt el pár nap, és itt a következő álnok kérdés. Melyik a legfőbb parancs a törvényben? A farizeusok művelt emberek voltak. Nagyon jól ismerték a törvényeket, tisztában voltak a nagy rabbik magyarázataival, hogyan is kell értelmezni őket és az életben megtartaniuk. Akkor hát miért teszik föl a kérdést? Az álnokság és képmutatás tetten érhető, mert vagy önmaga igaz voltát akarja igazolni a farizeus, vagy pedig arra kíváncsi, Jézus a nagy rabbik tanítása nyomán értelmezi-e a törvényeket.
A törvények ismerete és megtartása a választott nép életében kulcsfontosságú volt. Hiszen Istentől eredeztették, a megigazulásuk a megtartásuktól függött. Azonban a több, mint 600 törvény ismerete komoly erőpróbát jelentett az akkori emberek számára, nem beszélve a megtartásukról. És éppen ez jelentette az egyszerű emberek számára a feszültséget. Nem volt meg a lehetőségük valamennyi törvény megtanulására. Így az igazzá válásuk megkérdőjeleződött. Az írástudók az isteni törvényt körbebástyázták olyan szabályokkal, amelyek aztán átláthatatlanná, betarthatatlanná tették az egészet.
Jézus válasza azonban ismét tökéletes. Nem mond újat, hanem isteni ajkáról elhangzik a legfőbb parancs. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel.” E parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.
Jézus válaszából teljesen világos, ő nem akar szakadást, nem akar mást tanítani, mint ami a hagyományban megtalálható. Csupán egyetlen mondatával visszaadja, felvillantja az igazi értelmét a törvénynek. Minden egyéb ebből az egyből következik. Isten és ember kapcsolatát meghatározó törvény.
Isten a tökéletes szeretet, igazság és szépség. Tanultuk gyermekkorunkban a katekizmusból. Vagyis, ha Isten a tökéletes szeretet, akkor az ő lényéből eredően mindent megelőzve szereti az embert. Ez figyelhető meg a világban a természet változatosságában, a rendben, ahogyan a természet a törvényei szerint működik. Mert a természet törvényeit is Isten teremtette, Ő határozta meg a bolygók mozgását, az ember számára oly bonyolultnak tűnő rendszert.
Istennek az ember felé való szeretete felfedezhető a gondviselésben. Nem vagyunk magunkra hagyva. Az első bűn, az engedetlenség elkövetése után is Isten szeret minket. Noha a bűn következtében elveszítettük azt a közeli kapcsolatot a Teremtővel, de Ő akkor sem hagyta magára az embert. Bőrből ruhát készített, hogy elfedje vele az ember szégyenét. És amikor elérkezett az idők teljessége, saját Fiát küldte el, hogy megkeresse a tőle távolban, a bűn homályában bolyongó embert.
Ennyire szeret minket az Isten. Nem hagyott magunkra. Üdvözíteni akar minket, azt akarja, vegyük észre, mi az Ő dicsőségére lettünk teremtve, hozzá tartozunk.
Ez nem kényszer a számunkra, hanem felszabadító erő és meghívás a boldogságra, az ő véget nem érő színe látásának örömébe. Pontosan a szívünkbe ültetett szeretet képessége tesz minket alkalmassá, hogy a teremtmény megőrizze kapcsolatát a Teremtővel.
Amikor az ember a kinyilatkoztatásból felismeri, Isten az embert a saját képére teremtette, pontosan azt jelenti, hogy képes a szeretetre. Ez az alapvető antropológiai tulajdonság. Képesek vagyunk őt felismerni. Tudunk a végtelen Szeretetről, az Igazságról és a Szépségről. Tudjuk, Isten a végetlen igazságosság, ezért az ember vágyik az igazságra. Tudjuk, hogy Isten a tökéletes szépség, ezért az ember vágyik a szépre és keresi a szépet.
Az ember szüntelenül szeretni akar, vágyik az igazságra és a szépet akar alkotni. Ezek az ősi emberi törekvések mélyen be vannak írva az ember szívébe. De felelősek is vagyunk értük, mert ha nem veszünk róla tudomást, megkophatnak. Le is lehet rombolni, pl. ha valaki szüntelenül gyűlölködik és nem követi lelkiismerete szavát a jóra. Vagy, ha valaki mindent a funkciónak vet alá és megfeledkezik szépről. Vagyis a szép érzéket művelni és fejleszteni kell!
„Caritas Christi urget nos”- írja Szent Pál apostol a korintusiaknak írt levelében. Krisztus szeretete sürget minket! Missziós vasárnap van. Így figyelmeztet minket az Anyaszentegyház, mindannyiunk küldetésére. A hitet ajándékba kaptuk, de felelősségünk is van, megtartjuk magunknak, vagy továbbadjuk, segítve mások üdvösségét.
Krisztus szeretete sürget minket. Ezért indultak keresztények ezrei olyan területekre, ahol még sohasem hallottak Krisztusról. Vállaltak minden nehézséget, sokszor a vértanúhalált is. hitüket, vagy nem foglalkoznak a kinyilatkoztatott igazságokkal. Míg Európában ma sokkal inkább a hit válsága figyelhető meg, mert tömegével vannak, akik elhagyják hitüket, vagy nem foglalkoznak a kinyilatkoztatott igazságokkal.Más országokban keresztény testvéreink ezrei számára létkérdés. Mert olyan környezetben kénytelenek élni, ahol nap, mint nap zaklatásoknak vannak kitéve amiatt, hogy Jézushoz tartoznak.
Vannak olyan területek is, ahol nagyon nagy szükség lenne papra, de nem jut. Dél-Amerikában a hegyek között megbúvó kicsiny és szegényes falvakba a pap évente csak egyszer jut el. Akkor van szentmise. Egész éjszaka gyóntat, kígyózik a sor, mert az emberek vágynak a Jézussal való találkozásra. Vágynak rá, hogy bűneikre feloldozást kapjanak attól, akinek mindenkire gondja van. Másnap keresztelők és esküvők tucatjai. Tudván, legközelebb lehet, csak egy év múlva jut oda ismét pap.
Testvérek! Nekünk idehaza kényelmes helyzetünk van. Inkább úgy mondom, kegyelmi időben élünk. Béke van, nem háborgat minket senki se a hitünk miatt. Használjuk fel ezt az áldott időszakot arra, hogy jobban megismerjük hitünket. Mert nem lesz ez mindig így. Most a hitvallás időszaka van, de elérkezhet a vértanúság ideje is.
Nem mindenki kap külön kegyelmi indítást arra, hogy távoli tájakra utazva idegen nyelven, idegen környezetben hirdesse az evangéliumot. Arra azonban mindannyian küldetést kaptunk, hogy lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten Jézus ügyét szolgáljuk.
Így tett az a zeneszerző is, akire a napokban megemlékezünk. Nem avatták szentté, nem emelték oltárra. Nem lett vértanú sem. De műveit immár közel 200 éve játszák. Tanúskodik arról a tűzről, ahogyan ő Isten szeretetében égett. Élete fő műve a Krisztus oratórium. Életének középpontjában Jézus Krisztus az örök Atya egyszülött Fia volt. A partitúrák Jézusról énekelnek. A hangok egymásutánja Isten szeretetéről táncolnak.
Különös hasonlóság van Jézus és Liszt Ferenc között. Jézust elvetették azok, akik nem akartak hallani róla. Liszt Ferenc a kottái jelentős részét a pesti ferencesekre hagyta. Az 1951-es feloszlatások idején azonban elégették azok, akik nem akartak hallani az igazságról, azok, akik bezárták fülüket Jézus üdvösséget meghirdető szavai előtt. Mert fájt nekik az igazság, megvetették a szépet és gyűlölték az igazat.
Liszt Ferenc számára felsejlett az igazi Szépség. Ő is szépet akart alkotni. Zenéiben a csodálatos harmónia, a fegyelmezett törvény és szabályok szerint megkomponált műveivel.
Isten szépségének örvényében élt. Elmélkedő ember volt. Mert csak elmélkedő ember tudja Isten misztériumát érzékelhetővé tenni a hangokon keresztül.
Mesterművei örök alkotások, mert az isteni szépség is örök. Csak az igazi művészet képes felemelni az ember lelkét Istenhez. Így próbálja érzékelhetővé tenni a kimondhatatlant, a leírhatatlant.
A törvények ismerete és megtartása a választott nép életében kulcsfontosságú volt. Hiszen Istentől eredeztették, a megigazulásuk a megtartásuktól függött. Azonban a több, mint 600 törvény ismerete komoly erőpróbát jelentett az akkori emberek számára, nem beszélve a megtartásukról. És éppen ez jelentette az egyszerű emberek számára a feszültséget. Nem volt meg a lehetőségük valamennyi törvény megtanulására. Így az igazzá válásuk megkérdőjeleződött. Az írástudók az isteni törvényt körbebástyázták olyan szabályokkal, amelyek aztán átláthatatlanná, betarthatatlanná tették az egészet.
Jézus válasza azonban ismét tökéletes. Nem mond újat, hanem isteni ajkáról elhangzik a legfőbb parancs. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel.” E parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.
Jézus válaszából teljesen világos, ő nem akar szakadást, nem akar mást tanítani, mint ami a hagyományban megtalálható. Csupán egyetlen mondatával visszaadja, felvillantja az igazi értelmét a törvénynek. Minden egyéb ebből az egyből következik. Isten és ember kapcsolatát meghatározó törvény.
Isten a tökéletes szeretet, igazság és szépség. Tanultuk gyermekkorunkban a katekizmusból. Vagyis, ha Isten a tökéletes szeretet, akkor az ő lényéből eredően mindent megelőzve szereti az embert. Ez figyelhető meg a világban a természet változatosságában, a rendben, ahogyan a természet a törvényei szerint működik. Mert a természet törvényeit is Isten teremtette, Ő határozta meg a bolygók mozgását, az ember számára oly bonyolultnak tűnő rendszert.
Istennek az ember felé való szeretete felfedezhető a gondviselésben. Nem vagyunk magunkra hagyva. Az első bűn, az engedetlenség elkövetése után is Isten szeret minket. Noha a bűn következtében elveszítettük azt a közeli kapcsolatot a Teremtővel, de Ő akkor sem hagyta magára az embert. Bőrből ruhát készített, hogy elfedje vele az ember szégyenét. És amikor elérkezett az idők teljessége, saját Fiát küldte el, hogy megkeresse a tőle távolban, a bűn homályában bolyongó embert.
Ennyire szeret minket az Isten. Nem hagyott magunkra. Üdvözíteni akar minket, azt akarja, vegyük észre, mi az Ő dicsőségére lettünk teremtve, hozzá tartozunk.
Ez nem kényszer a számunkra, hanem felszabadító erő és meghívás a boldogságra, az ő véget nem érő színe látásának örömébe. Pontosan a szívünkbe ültetett szeretet képessége tesz minket alkalmassá, hogy a teremtmény megőrizze kapcsolatát a Teremtővel.
Amikor az ember a kinyilatkoztatásból felismeri, Isten az embert a saját képére teremtette, pontosan azt jelenti, hogy képes a szeretetre. Ez az alapvető antropológiai tulajdonság. Képesek vagyunk őt felismerni. Tudunk a végtelen Szeretetről, az Igazságról és a Szépségről. Tudjuk, Isten a végetlen igazságosság, ezért az ember vágyik az igazságra. Tudjuk, hogy Isten a tökéletes szépség, ezért az ember vágyik a szépre és keresi a szépet.
Az ember szüntelenül szeretni akar, vágyik az igazságra és a szépet akar alkotni. Ezek az ősi emberi törekvések mélyen be vannak írva az ember szívébe. De felelősek is vagyunk értük, mert ha nem veszünk róla tudomást, megkophatnak. Le is lehet rombolni, pl. ha valaki szüntelenül gyűlölködik és nem követi lelkiismerete szavát a jóra. Vagy, ha valaki mindent a funkciónak vet alá és megfeledkezik szépről. Vagyis a szép érzéket művelni és fejleszteni kell!
„Caritas Christi urget nos”- írja Szent Pál apostol a korintusiaknak írt levelében. Krisztus szeretete sürget minket! Missziós vasárnap van. Így figyelmeztet minket az Anyaszentegyház, mindannyiunk küldetésére. A hitet ajándékba kaptuk, de felelősségünk is van, megtartjuk magunknak, vagy továbbadjuk, segítve mások üdvösségét.
Krisztus szeretete sürget minket. Ezért indultak keresztények ezrei olyan területekre, ahol még sohasem hallottak Krisztusról. Vállaltak minden nehézséget, sokszor a vértanúhalált is. hitüket, vagy nem foglalkoznak a kinyilatkoztatott igazságokkal. Míg Európában ma sokkal inkább a hit válsága figyelhető meg, mert tömegével vannak, akik elhagyják hitüket, vagy nem foglalkoznak a kinyilatkoztatott igazságokkal.Más országokban keresztény testvéreink ezrei számára létkérdés. Mert olyan környezetben kénytelenek élni, ahol nap, mint nap zaklatásoknak vannak kitéve amiatt, hogy Jézushoz tartoznak.
Vannak olyan területek is, ahol nagyon nagy szükség lenne papra, de nem jut. Dél-Amerikában a hegyek között megbúvó kicsiny és szegényes falvakba a pap évente csak egyszer jut el. Akkor van szentmise. Egész éjszaka gyóntat, kígyózik a sor, mert az emberek vágynak a Jézussal való találkozásra. Vágynak rá, hogy bűneikre feloldozást kapjanak attól, akinek mindenkire gondja van. Másnap keresztelők és esküvők tucatjai. Tudván, legközelebb lehet, csak egy év múlva jut oda ismét pap.
Testvérek! Nekünk idehaza kényelmes helyzetünk van. Inkább úgy mondom, kegyelmi időben élünk. Béke van, nem háborgat minket senki se a hitünk miatt. Használjuk fel ezt az áldott időszakot arra, hogy jobban megismerjük hitünket. Mert nem lesz ez mindig így. Most a hitvallás időszaka van, de elérkezhet a vértanúság ideje is.
Nem mindenki kap külön kegyelmi indítást arra, hogy távoli tájakra utazva idegen nyelven, idegen környezetben hirdesse az evangéliumot. Arra azonban mindannyian küldetést kaptunk, hogy lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten Jézus ügyét szolgáljuk.
Így tett az a zeneszerző is, akire a napokban megemlékezünk. Nem avatták szentté, nem emelték oltárra. Nem lett vértanú sem. De műveit immár közel 200 éve játszák. Tanúskodik arról a tűzről, ahogyan ő Isten szeretetében égett. Élete fő műve a Krisztus oratórium. Életének középpontjában Jézus Krisztus az örök Atya egyszülött Fia volt. A partitúrák Jézusról énekelnek. A hangok egymásutánja Isten szeretetéről táncolnak.
Különös hasonlóság van Jézus és Liszt Ferenc között. Jézust elvetették azok, akik nem akartak hallani róla. Liszt Ferenc a kottái jelentős részét a pesti ferencesekre hagyta. Az 1951-es feloszlatások idején azonban elégették azok, akik nem akartak hallani az igazságról, azok, akik bezárták fülüket Jézus üdvösséget meghirdető szavai előtt. Mert fájt nekik az igazság, megvetették a szépet és gyűlölték az igazat.
Liszt Ferenc számára felsejlett az igazi Szépség. Ő is szépet akart alkotni. Zenéiben a csodálatos harmónia, a fegyelmezett törvény és szabályok szerint megkomponált műveivel.
Isten szépségének örvényében élt. Elmélkedő ember volt. Mert csak elmélkedő ember tudja Isten misztériumát érzékelhetővé tenni a hangokon keresztül.
Mesterművei örök alkotások, mert az isteni szépség is örök. Csak az igazi művészet képes felemelni az ember lelkét Istenhez. Így próbálja érzékelhetővé tenni a kimondhatatlant, a leírhatatlant.
„Caritas Christi urget nos!” Krisztus sürgető szerete legyen figyelmeztetés a számunkra! Legyünk az Ő hűséges tanúi, és az evangélium bátor hirdetői Isten nagyobb dicsőségére! Ámen
