"Olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit"

Szent Máté evangélista a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszédet tárja elénk ma. Máté a távollévő földbirtokos képét sokszor használja, és rendszerint Isten országának közeli eljövetelét jelzi, amikor a szüretről beszél. Jézus a városon kívül halt meg, és Máté ezt azzal érzékelteti, hogy a gazda távollétében (tehát a gazda hazajön!) ölik meg az örököst a szőlőmunkások. Tudják, hogy hazajön a gazda, mégis erre az irracionális következtetésre jutnak. Máté megalkot egy párbeszédet, amelyben a kemény válasz éppen a történetben megvádolt főpapok szájából hangzik el. 

"Elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit." A szakasz utolsó mondata Máté fő mondanivalója. Ez az üdvösségtörténet allegóriája. A küldöttek - a Jézusban, mint Fiúban kicsúcsosodó - prófétákat jelentik, akiket megölt Izrael népe. Az "ország" jelenthet Isten kegyének és védelmének jelen birtoklásához hasonló dolgokat, de a jövő idejű passzív igealakok azt valószínűsítik, hogy a végidők teljes boldogságának ígéretére vonatkozik. A "nép" az Egyházra vonatkozik, mely Máté számára főleg hívő zsidókból, de megtért pogányokból is áll, akik együtt alkotják Isten új népét, az igazi Izraelt. A végkövetkeztetés enyhébb, mint a példabeszéd; a gonosz szőlőmunkások nem semmisülnek meg, de az ígéretet visszavonják tőlük. 
Isten az üdvtörténet során szüntelenül felkínálta segítségét az embernek. Az ember viszont legtöbbször elutasította. Végül Fiát adta oda értünk, hogy végérvényesen velünk maradjon. A kereszten kínálta fel önmagát az embernek, és velünk maradt az Eucharisztiában. Ezért lényeges, hogyan ünnepeljük az Eucharisztiát. Ezért fontos, hogy hitünket alaposan és mélyen tanulmányozzuk, tudjuk. Ezért vesszük le sarunkat a szent helyen, ahol találkozunk Vele. Ezért takarjuk el arcunkat, mert nem vagyunk méltók, hogy lássuk Őt. „Bűneink miatt....” – imádkozzuk oly sokszor a nagyböjti keresztutakon. És valóban, mintha a gonosz szőlőmunkások tettéhez csatlakozva élnénk. Mintha sokszor lelkünket eladva a gonosznak (néha valóban pénzért) mi magunk ölnénk meg az Örököst. Jézus az örökös, akit Isten azért küldött, hogy végérvényesen megmutassa irgalmát és lényegét, mely a szeretet. „Isten a szeretet”, és nem hagyja, hogy a Gonosz tervében részt vállaljunk. Elesünk, bűnbe esünk, de Isten velünk van, és szüntelenül hív – még az utolsó pillanatban is. 
Megtérésünk csak radikális lehet. Vagy Krisztussal tartunk, vagy nem. Aki Krisztussal tart, nem ismerhet kompromisszumot, nem ismerhet alkut, nem ismerhet ügyeskedést. Aki az Igazsághoz méri életét, az eljut Isten országába. Krisztus az Igazság. 
Krisztus velünk maradt az Eucharisztiában, és így már nem választhat el minket semmi „Krisztus szeretetétől”. 
„A hit fejeződik ki a szertartásban, és a szertartás erősíti és bátorítja a hitet. Ezért az Oltáriszentség mindig az Egyház életének középpontja; az Eucharisztiának köszönhetően az Egyház mindig újjászületik.” (XVI. Benedek: Sacramentum caritatis)
Ünnepeljük hitünket, mert a hit öröm. Ünnepeljük, és ne gátoljuk. Legyünk méltó munkásai Isten szőlőjének (vö. XVI. Benedek pápa megválasztása utáni első szavai), hogy az a nép legyünk végre, "amely meghozza gyümölcseit".