Véget ért a húsvéti idő, megünnepeltük pünkösdöt, elérkezett az ún. "Évközi idő". Sokan talán értetlenül állnak a kifejezés előtt, hiszen a magyarban ilyen szót, hogy "évköz", igen ritkán hallunk. Mondjuk, hogy "évközben", de a szótő itt is az "év", nem az "évköz", mint például "szóköz"... Latinul ez az időszak a "tempus per annum", németül "Jahreskreis", szlovákul "cezročné obdobie". Régen "pünkösd utáni" idő volt a neve, és "vízkereszt utáni" idő.
"A sajátos jellegű időkön kívül van még harminchárom, esetleg harmincnégy hét az év folyamán. Ilyenkor Krisztus misztériumának nem valamely külön szempontját ünnepeljük, hanem éppen Krisztus misztériumát a maga teljességében, kiváltképpen a vasárnapokon. Ezt az időszakot hívjuk évközi időnek. (ESz. 43)"
Az évközi vasárnapoknak több elnevezésük volt a történelem során. A görögöknél az evangéliumról, a latinoknál (nálunk) az introitusról nevezték el a vasárnapot.
Egy-egy évközi vasárnap könyörgése a keresztény lelkiség rövid foglalata és lelkiéleti útmutató. Fontos az olvasmányok folyamatos (megszakítás nélküli) felolvasása is. Semmi esetre se legyen ez az időszak ún. szürke idő, amikor különösebb ünneplésre nincs okunk. Miért ne lenne? A vasárnap önmagában nagy ünnep a hívő számára. Készüljünk vasárnapra többet: gyónás, hosszabb időzés a templomban, bekapcsolódás a plébániai munkákba. Délutáni litánia.
Az évközi idő Mária-antifónája a "Salve regina".
