Az orgona egy aerofon hangszer, melyben sípok adják a hangot. Vannak ún. ajaksípok és nyelvsípok. A sípok manuállal (billentyűsor) és pedállal szólaltathatók meg. Az orgona részei: játszóasztal, orgonaszekrény, traktúra, sípok.
A legrégibb, valóban orgonának nevezhető hangszer az ókori víziorgona, a hidraulisz. A 4. századtól a víziorgona hidraulikus nyomáskiegyenlítő szerkezete helyett egyre inkább a tisztán pneumatikus rendszer került előtérbe. A 9. században kezdték az orgonát az egyházi zene céljaira használni, a 10. században
készültek az első nagyobb, szekrény alakú orgonák. Az orgona méreteinek
növekedésével a játék egyre nagyobb fizikai erőkifejtést igényelt, a
billentyűzet sok esetben vaskos, nehezen mozdítható emeltyűk sora volt.
A pedálsort a 14. században
alkalmazták először. A szélláda, a fújtató és a traktúra
tökéletesítésével vált az orgona a szó valódi értelmében hangszerré,
első fénykorát a barokkban élte. Ebben nagy szerepe volt a páratlan orgonista, Johann Sebastian Bach és a kiváló orgonaépítő, Gottfried Silbermann (1683–1753) együttműködésének.
A pneumatikus traktúra a 19. század
elején, az elektromos a század végén terjedt el. Ezek a technikai
megoldások lehetővé tették hatalmas méretű orgonák építését, melyeket a
zene romantikus korszaka igényelt.
Magyarország híresebb orgonái: esztergomi bazilika, szegedi dóm, Mátyás-templom, MÜPA.
Sorozatunk első részében egy videó segítségével megismerhetjük az esztergomi bazilika orgonáját.
