"Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a Törvényt vagy a Prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a Törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában" (Mt 5,17--19).
Jézus, Izrael Messiása, aki a legnagyobb a mennyek országában, saját szavai szerint kötelességének tekintette, hogy beteljesítse a Törvényt hiánytalanul, a legkisebb előírásokig. De Ő az egyetlen, aki azt tökéletesen meg tudta tenni. [356] A zsidók saját bevallásuk szerint soha nem tudták tökéletesen, a legkisebb parancs megszegése nélkül megtartani a Törvényt. [357] Ezért Izrael fiai minden évben az engesztelés napján bocsánatot kérnek Istentől törvényszegéseikért. A Törvény ugyanis egyetlen egészet alkot, és amint Szent Jakab emlékeztet: "Aki minden törvényt megtart, egy ellen azonban vét, az mindegyik ellen vét" (Jak 2,10).
A Törvény teljes -- nem csupán betű, hanem szelleme szerinti -- megtartásának elvét nagyrabcsülték a farizeusok. Erre tanítván Izraelt, sok Jézus korabeli zsidót szélsőséges vallásos buzgóságra vezettek. [359] Ez, amennyiben nem oldódott föl kázusok képmutató boncolgatásában, [360] a népet szükségszerűen elkészítette Isten azon hallatlan beavatkozására, ami a törvény tökéletes teljesítése volt az összes bűnös helyett az egyetlen Igaz részéről.
A Törvény tökéletes beteljesítését senki más nem tudta megtenni, csak az isteni Törvényhozó, aki a Törvény alatt a Fiú személyében született. Jézusban a Törvény már nem kőtáblákra írtan jelenik meg, hanem a Szolga "bensejében" és "szívében" (Jer 31,33), aki, mivel "igazságban hirdet ítéletet" (Iz 42,3), "a nép szövetsége" (Iz 42,6) lett. Jézus beteljesíti a Törvényt egészen odáig, hogy magára veszi "a Törvény átkát", melyet azok vontak magukra, "akik nem maradtak meg mindabban, amik írva vannak, hogy megtegyék", mivel Krisztus halála "azoknak a törvényszegéseknek megváltására történt, melyeket az első szövetségben követtek el" (Zsid 9,15).
A zsidók és szellemi vezetőik számára Jézus rabbinak számított. Ő maga gyakran érvelt a rabbinikus törvényértelmezés formájában. Ugyanakkor Jézusnak akaratlanul össze kellett ütköznie a törvénytudókkal, mert magyarázatát nem úgy adta elő, mint egy közülük; hanem "úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint írástudóik" (Mt 7,28--29). Őbenne Istennek ugyanaz az igéje, amely a Sinai-hegyen fölhangzott az írott Törvény Mózesnek ajándékozásakor, újra hallatja magát a boldogságok hegyén. Ez az Ige nem eltörli, hanem beteljesíti a Törvényt, isteni módon adván végső értelmezését: "Hallottátok, hogy mondatott a régieknek (...). Én pedig mondom nektek" (Mt 5,33--34). Ő ugyanezzel az isteni tekintéllyel kárhoztatja a farizeusok egyes "emberi hagyományait", melyek érvénytelenítik Isten Igéjét. Ezen túlmenően: az étkezésekkel kapcsolatos tisztasági törvényt, mely a zsidók életében igen nagy szerepet játszott, Jézus beteljesítette, amikor a maga isteni értelmezésével kinyilatkoztatta e törvény "pedagógiai" értelmét: "Ami kívülről kerül az emberbe, nem tudja tisztátalanná tenni, (...) -- ezzel tisztának nyilvánított minden ételt. De mondta: ami kimegy az emberből, az szennyezi be az embert; mert belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok" (Mk 7,18--21). Amikor Jézus isteni tekintéllyel adta a törvény végső értelmezését, szemben találta magát egyes törvénytudókkal, akik nem fogadták el az Ő törvénymagyarázatát, noha ennek igazságát isteni jelek bizonyították. Ez különösen érvényes a szombat kérdésére: Jézus gyakran rabbinista érveléssel mutat rá arra, hogy a szombati nyugalmat nem zavarja meg Isten vagy a felebarát szolgálata, amit az Ő gyógyításai jelentenek. KEK 577-582
