A nők és az édesanyák védőszentje.
Részletek Szent Ágoston: Vallomások című könyvéből.
Csudálja édesanyja jámbor engedelmességét az Egyház iránt.
1. Egy alkalommal afrikai szokás szerint kását, kenyeret és bort vitt a szentek emlékhelyeire. Mikor az ajtónálló nem engedte be, s ő megtudta, hogy ez a szokás püspöki tilalom alatt van, olyan szelíden-engedelmesen alávetette magát, hogy megcsudáltam, mennyire kész volt inkább a hazai hagyományos szokást elvetni, mint ama tilalmat kifogásolni.
Mert bormámor soha meg nem ülte lelkét, sem italos hajlandóság soha a törvénnyel ellenkezésre nem izgatta, mint annyi férfit és asszonyt, kik részeges mivoltukban éppen úgy iszonyodnak a józanság dicséretétől, mint a vizezett italtól. Mikor ő odahaza odavitte kosarát a megízlelésre és szétosztásra szánt eledelekkel, apró poharat szokott maga elé tenni, de csak egyetlen egyet, s annak tartalmát is megvegyítette saját mértékes józansága szerint, hogy ő is részt vegyen a kegyes szokásban. És ha több sírkápolnát kellett ilyen kegyeletes módon meglátogatni, ugyanazt a kis poharat vitte és helyezte mindenüvé, hogy már-már langyos víztartalmát kíséretével apró kortyokban megigya, mert ő ott áhítatot gyakorolt s nem élvezetet keresett.
2. Mihelyt megértette, hogy a kiváló szónok-püspök e szokást még azok elől is, akik józanul végzik, tilalom alá rekesztette, egyrészt, hogy a részegesek alkalmat ne vegyenek a részegeskedésre, másrészt, mert gyászáldozat formája miatt igen hasonlított a pogányok babonájához, készségesen tartózkodott tőle, s hamar megtanulta a föld gyümölcseivel tele kosár helyett sokkal nemesebb imákkal tele szívet ajánlani a vértanúk emlékezetére; továbbá tehetsége szerint a szegényeken segíteni. Így ünnepelte meg az Úr testének közösségét ott, ahol szenvedésének példáját követve a vértanúk pálmát és koronát nyertek.
Mindazonáltal erős a gyanúm, Uram, Istenem, - szívem így mutatja ezt színed előtt -, hogy anyám e szokás megszüntetésébe nem egyezett volna bele olyan könnyen, ha másvalaki, és nem Ambrus tiltotta volna, kit annyira szeretett. Az én üdvösségem miatt szerette annyira; viszont a püspök őt rendkívül vallásos életmódja miatt, mert folytonos jócselekedetekben buzgólkodó lélekkel napi látogatója volt a templomnak.
Ambrus gyakran, amint csak meglátott, áradozva magasztalta s szerencsét kívánt nekem, hogy ilyen anyám van. Nem tudta, milyen fia voltam én anyámnak! Mindent kételkedéssel néztem s szikra hitem sem volt, hogy az élet útjára rátalálhatok.
Szent Mónika halála
1. Nem emlékszem tisztán, mit válaszoltam neki.
Közben, alig négy-öt nap múlva, vagy nem sokkal később, a láz ágyba döntötte. Betegsége valamelyik napján elájult s rövid időre elvesztette eszméletét. Ágyához rohantunk, de gyorsan magához tért. Végignézett rajtunk - testvérem és én állottunk ott -, s mintha kérdezett volna, suttogta: Hol voltam?
Azután látva mélységes fájdalmunkat, így szólt:
- Temessétek el itt anyátokat!
Hallgattam s visszafojtottam zokogásomat.
Testvérem mondott valamit, olyanfélét, hogy sokkal jobban szeretné, ha anyánk nem idegenben, hanem haza földjén végezhetné be életét.
Amint e szavakat hallotta, ijedelem ült ki arcára s tekintetével fejezte ki rosszallását, hogy testvérem így gondolkozik. Azután rám nézett:
- Nézd csak - mondotta -, miket beszél!
Kevéssel utóbb mindkettőnkhöz szólt:
- Temessétek el testemet akárhová. Semmi gondotok ne legyen miatta. Csak azt az egyet kérem tőletek, hogy az Úr oltáránál, akárhol lesztek is, emlékezzetek meg rólam.
Alig, hogy e szavakat nagy nehezen ki tudta mondani. Azután néma csöndben tűrte egyre növekvő baját.
2. Én meg elgondolkoztam azon, titkos kezű Uram, mennyi mindenféle ajándékod van a hűséges lelkek számára s minő csudálatos eredményeket tudsz belőlük kitermelni. Elfogott az öröm és hála érzete, mikor fölidéztem emlékezetemben azt, amit régen tudtam felőle, hogy ti. milyen sok gondja, figyelme volt jövendő sírjára. Előre kiválasztotta és elkészítette férje teste mellé.
Ilyen az emberi lélek: nehezen hatol be Isten gondolataiba!
Az volt a vágya, hogy szép egyetértésben eltöltött közös életünkhöz csatolódjék még az a boldogság is, s az emberek, tengerjáró bolyongásai után rá emlékezve, tegyék meg neki azt, hogy mindketten közös földben pihenhessenek.
Nem tudtam, mikor kezdtek ezen értéktelen vágyakozások mindent betöltő jóságod elől szívéből kiszorulni, csak csudálkoztam és örültem, hogy most ilyennek láttam. Igaz, hogy az ablaknál folytatott beszélgetésünkben, mikor azt mondotta: mi keresnivalóm van a világon? Nem vettem észre, hogy hazájában vágyakozott volna meghalni. Azt is később tudtam meg, hogy egyszer már ostiai tartózkodásunk idején néhány barátom előtt az édesanya közvetlenségével beszélt a világi élet megvetéséről és a halál értékéről. Én nem voltam ott. Azok csudálták, hogy asszony ennyire erőslelkű lehet - te adtad neki, Uram! -, s megkérdezték tőle, nem fél-e ilyen messze a hazától sírba kerülni? - "Semmi sincs messze Istennek - felelte. - Nem kell tehát félnem, hogy nem tudja majd a világ végén, honnan támasszon fel engem!"
Betegsége kilencedik napján, ötvenhat éves korában, mikor én harminchárom éves voltam, istenfélő és jámbor lelke kiszakadt testéből.
Szent Mónika! Könyörögj érettünk!
