Isten Igéjével beszél az emberhez. A gondolt vagy kimondott szavak gyarapítják imádságunkat. A legfontosabb azonban a szív jelenléte Annál, akihez az imádságban beszélünk. "Meghallgatásunk nem a szavak sokaságától, hanem az elme éberségétől függ."
A szóbeli ima a keresztény élet nélkülözhetetlen eleme. A tanítványoknak, akiket vonzott Mesterük csöndes imádsága, Ő egy szóbeli imádságot tanított meg, a Miatyánkot. Jézus nemcsak a zsinagóga liturgikus imádságait imádkozta; az evangéliumok megmutatják Őt, amint fölemeli hangját személyes imádsága kifejezésére, az Atya ujjongó dicsőítésétől a Getszemáni kert halálfélelméig.
Az igény, hogy külső érzékeink részt vegyenek a belső imádságban, megfelel emberi természetünk követelményének. Test és lélek vagyunk, és érezzük a szükségét annak, hogy érzelmeinket kifejezzük. Egész lényünkkel kell imádkozni, hogy könyörgésünknek a lehető legnagyobb erőt adjuk.
Ez az igény megfelel egy isteni követelménynek is. Isten olyan imádókat keres, akik Lélekben és igazságban imádják Őt, következésképpen olyan imádságot vár, mely élettel teljes és a lélek mélységeiből száll föl. Isten azonban a külső kifejezést is akarja, mely a testet összeköti a belső imádsággal, mert ez fejezi ki feléje azt a tökéletes meghajlást, amit joggal vár el tőlünk. Mivel a szóbeli ima kifelé irányul és így tökéletesen emberi, elsősorban a közösség imádsága. De még a legbelsőbb ima sem hanyagolhatja el a szóbeli imát. Az ima azáltal válik belsővé, hogy tudatára ébredünk Annak, "Akihez beszélünk". Így a szóbeli ima a szemlélődő imádság első módja lesz.
II. Az elmélkedés
Az elmélkedés, meditáció elsősorban keresés. A lélek próbálja megérteni, hogy miért és hogyan lehet keresztény módon élni annak érdekében, hogy magáévá tegye, amit az Úr kíván és válaszoljon rá. Ehhez figyelemre van szükség, ami fölött csak nehezen tudunk uralkodni. Általában könyveket használunk segítségül, melyek a keresztényeknek rendelkezésükre állnak: Szentírás, főleg az evangéliumok, szentképek, a nap vagy az időszak liturgikus szövegei, a lelkiélet atyáinak írásai, lelki irodalom, a teremtés és a történelem nagy könyve, Isten "mai napjának" lapja.
Az olvasott dologról elmélkedve, ezt önmagunkkal összevetve jutunk el oda, hogy magunkévá tesszük. Ezzel kinyílik egy másik könyv, az élet könyve. A gondolatok világából átmegyünk a tények világába. Az alázat és a hit mértéke szerint itt föltárulnak az indítékok, melyek a szívet késztetik, és meg lehet őket ítélni. A megteendő igazságról van szó, hogy eljussunk a világossághoz: "Uram, mit kívánsz, hogy cselekedjem?"
Az elmélkedésnek annyi módszere van, amennyi a lelki mesterek száma. A keresztény embernek akarnia kell rendszeresen elmélkedni, nehogy a magvető példabeszédéből az útszélhez, a sziklás vagy tövises talajhoz váljék hasonlóvá. A módszer azonban csak vezető; a lényeg a Szentlélekkel együtt haladni az imádság egyetlen útján, aki Jézus Krisztus.
Az elmélkedés fölhasználja a gondolkodást, a képzeletet, a lélek érzéseit és vágyait. Ez az összeszedettség szükséges a meggyőződéses hitbeli elmélyüléshez, a szív megtéréséhez és a Krisztust követő akarat erősödéséhez. A keresztény imádság szívesen elmélkedik "Krisztus misztériumairól", például a Szentírás elmélkedő olvasásában (a lectio divinában) és a rózsafüzérben. Az imádkozás e gondolkodási formája nagyon értékes, de a keresztény imádságnak többre kell törekednie: Jézus szeretetének megismerésére és a vele való egyesülésre.
III. A szemlélődő imádság
Mi a szemlélődő imádság? Avilai Szent Teréz így válaszol: "A belső ima megítélésem szerint nem más, mint barátság, melyben gyakran négyszemközt beszélünk azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket."
A szemlélődő ima azt keresi, "akit szeret a lelkem" (Én 1,7): Jézust -- és benne az Atyát -- keresi, mert a szeretet kezdete mindig az utána való vágyakozás; és tiszta hittel keresi Őt, azzal a hittel, amelynek hatására Belőle megszületünk és Benne élünk. A szemlélődő imádságban is elmélkedhet még az ember, de a tekintet már az Úrra irányul.
A szemlélődő ima idejének és időtartamának megválasztása a szilárd akarattól függ, mely föltárja a szív rejtett dolgait. A szemlélődő ima nem akkor történik, amikor időnk van rá: időt szakítunk arra, hogy az Úrral legyünk azzal a szilárd elhatározással, hogy nem hagyjuk abba, bármilyen próbatétel és szárazság is kísérje a találkozót. Elmélkedni nem mindig lehet, de mindig be lehet lépni a szemlélődő imába, egészségi és érzelmi állapotunktól, munkakörülményeinktől függetlenül. Szegénységben és hitben a szív a keresés és a találkozás helye.
A szemlélődő imába belépés hasonlít a szentmise kezdetéhez: a Szentlélek indítására "összegyűjtjük" a szívünket és egész lényünket, tudatosan vagyunk jelen az Úr lakásában, ami mi magunk vagyunk, és fölébresztjük a hitet, hogy belépjünk Annak jelenlétébe, aki vár ránk. Levetjük álarcainkat, és szívünket újra a minket szerető Úr felé fordítjuk, hogy átadjuk neki magunkat, mint áldozati adományt, melynek meg kell tisztulnia és át kell változnia.
A szemlélődő ima Isten gyermekének imádsága; a bűnösé, aki bocsánatot nyert, és kész befogadni a szeretetet, amellyel szeretik, és még nagyobb szeretettel akarja viszonozni azt. De tudja, hogy szeretete mint viszonzás nem más, mint az a szeretet, melyet a Szentlélek áraszt a szívébe. Mert minden kegyelem Istentől. A szemlélődő ima alázatos és szegény odaadás az Atya szerető akaratának, egyre mélyebb egységben az Ő szeretett Fiával.
Így a szemlélődő ima az imádság misztériumának legegyszerűbb kifejeződése. A szemlélődő ima ajándék és kegyelem; csak alázatban és szegénységben lehet megkapni. A szemlélődő ima szövetség kapcsolata, melyet Isten a szívünk mélyén kötött velünk. A szemlélődő ima kommunió: benne a Szentháromság az embert, Isten képmását átalakítja a maga "hasonlatosságára".
A szemlélődő ima az imádság kiemelkedően intenzív ideje. A szemlélődő imában az Atya a Szentlélek által erősít meg belső emberré, hogy a hit által Krisztus lakjék a szívünkben és a szeretetben verjünk gyökeret és alapozódjunk meg.
A szemlélődő ima a hit Jézusra szegezett tekintete. "Én Őt nézem, Ő meg engem néz", mondta a tabernákulum előtt imádkozó ars-i parasztember kora szent plébánosának. Ez a ráfigyelés lemondás "önmagamról". Az Ő tekintete tisztítja a szívet. Jézus tekintetének fénye megvilágosítja szívünk "szemét"; megtanít arra, hogy mindent az Ő igazságának és emberek iránti együttérzésének fényében lássunk. A szemlélődő ima Krisztus életének misztériumaiban kezdődik. Így tanulja meg az "Úr belső ismeretét", hogy jobban szeresse és kövesse Őt.
A szemlélődő ima Isten Igéjének meghallása. Ez a meghallás egyáltalán nem passzív, hanem a hit engedelmessége, a szolga föltétlen szófogadása és a gyermek szerető odasimulása. Részesedés a szolgává lett Fiú "Amen"-jében, és az Ő alázatos szolgálóleányának "fiat"-jában.
A szemlélődő imádság csöndes hallgatás, "az eljövendő világ szimbóluma" vagy "a hallgatag szeretet beszéde". A szemlélődő imádságban a szavak nem beszélgetést jelentenek, hanem olyanok, mint a rőzse, mely a szeretet tüzét táplálja. E csöndben, mely a "külső ember" számára elviselhetetlen, az Atya elmondja nekünk az Ő megtestesült, szenvedő, meghalt és föltámasztott Igéjét, és a Lélek Jézus fiúi imájának részeseivé tesz.
A szemlélődő ima kapcsolat Krisztus imájával, amennyiben misztériumában részesít. Krisztus misztériumát az Egyház az Eucharisztiában ünnepli, és a Szentlélek a szemlélődő imádságban belőle éltet, hogy a szeretettel tettben megnyilvánuljon.
A szemlélődő ima a sokaságnak életet hozó szeretet közössége, amennyiben beleegyezés a hit éjszakájában való kitartásra. A föltámadás húsvéti éjszakája az agónia és a sír éjszakáján megy át. Az Ő Lelke (és nem a "test" , mely "gyönge") teszi meg, hogy Jézus órájának ezt a három intenzív időszakát a szemlélődő imádságban megvalósítsuk. Szükség van a beleegyezésre, hogy "egy órát" vele virrasszunk.
