Nagyböjt harmadik vasárnapja - elmélkedés

Nagyböjt harmadik vasárnapjának evangéliuma (Jn 2,13-25) kísértetiesen hasonlít napjainkra. Vannak olyan templomok, kápolnák, ahol találkozási pontként élik meg a szakrális helyszínt. Például egy kápolna a szentmise előtti percekben beszélgetéstől zajos, lelkileg lehetetlen felkészülni a szent áldozat megünneplésére. Bejön egy hívő hölgy és átad a másiknak egy ezrest, mert hát ő azzal napok óta tartozott neki. Aztán ott van a bejáratoknál található asztal, amin a csodás éremtől az egyszázalékos papírig mindent megtalálni. Van, ahol egész évben kegytárgyüzletként működik a templom. A templom az imádság háza. Szakrálisnak, szentnek kell lennie minden részében. Felmerül a koncert-kérdés is, vagy az előadások helyszínéül szolgáló templom kérdése is. Ma már természetes, hogy a szentmisében tartják például nagyböjti triduum beszédeit, de valamikor a prédikáció is a szentmisén kívül volt. Mennyi olyan padsort találunk a templomokban, ahol a kispárnától kezdve a bifokális szemüvegen át a negróig minden van. Jézus Atyjának háza nem ez! Aki nem tud heti egy órát (ez a minimum) Istennel eltölteni a templomban, úgy, hogy közben nem keres cukorkát, nem kell keresnie a perselybe szánt százast, könnyedén megtalálja az imakönyvében az éneket, tudatosan van jelen. Az Istennel való találkozás összeszedettséget kíván meg. Azután nem is beszélve arról, hogy az áldozás utáni szent csendben már a fél templom az ajtónál sorakozik, hogy előbb kijuthasson... Közben átlapozza az Új Embert, hogy érdemes-e megvennie, felforgatja a szentképeket, talál-e megfelelőt... 

Isten háza az imádság háza. Aki oda belép, kívül hagyja ezt a világot, az anyagi létet, és önmaga teljes sebzettségével és alázatával elborul Teremtője elé - csak "én és az én Teremtőm" (Newman) vagyok. A szent hely megköveteli (bármilyen csúnya is ez a szó) a helyes viselkedést. 

Jézus az evangéliumban azután hirtelen a templom szó alatt saját testére gondol. Felépíti három nap alatt - a tanítványok a feltámadás után ezt is megértették. Jézus tudta, hogy értetlenségük és tudatlanságuk a feltámadás után megváltozik. Vajon mi, akik már a feltámadás után élünk, hogyan értelmezzük ezeket a jeleket? Hogyan vetjük alá magunkat Jézus tanításának? Nemde boldognak kellene lennünk, mert "nem látjuk", és mégis?

Isten háza az imádság háza. Ott nem egymással akarunk találkozni, noha az Egyház közössége jelenik meg a templomban - ennek egészen más jelentéstartalma, teológiája van, mint egy piaci hangulatnak. Ott nem az újságos standra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy a Szentírásban mit üzen számomra Isten. Legyen a plébánián egy sarok az iroda mellett, ahol kedvemre válogathatok... A tartozásomat se a templomban rendezzem a másikkal, hanem keressem fel, szánjak rá időt.

Jézus tettét, hogy kiűzte az árusokat, gyakran emlegetik irgalmasságával és jóságával ellentétben, mondván: Jézus tudott ám szigorú is lenni. Igen, és tulajdonképpen ilyen az atyai szigor is. Helyre tesz, ránevel, hogy mit szabad és mit nem - tulajdonképpen saját érdekemben. Jézus nem úgy lesz majd irgalmas, hogy következetlen lesz - de vajon mi tudjuk-e, hogy milyen is lesz...?
A tárgyak mellett, melyek esetleg nem a templomba valók (nem mindenhol), gondolhatunk bűneinkre is. Testünk a lélek temploma, és mennyi bűnnek ad teret! Viszont arra kell törekednünk nagyböjt idején, hogy minél kevesebb, Istentől eltaszító, elválasztó szemét legyen bennünk. 

Bízzuk magunkat a mennyei Atya végtelen szeretetébe, legyünk vele egyre többet kettesben, mert ő meghallgat minket. Isten az az Atya, aki képes belőlünk elűzni minden rosszat és gonoszságot, minden bűntől képes megtisztítani, ha akarjuk. Merjünk a magunk mezítelenségében elé térdelni, ne érdekeljen más, csak ő, egyedül ő. A templomban imádkozzunk, dicsérjük, adjunk neki hálát, és kérjük, hogy a nagyböjt szent idejében vezessen el a csendesség és imádság által a szent húsvét méltó és felemelő ünnepléséhez.