Nagyböjt negyedik vasárnapja - elmélkedés

A most következő vasárnap evangéliuma, melynek szerzője János, ismét a hitet állítja a középpontba. Isten üdvözíteni akar és nem elítélni, azonban az üdvösség elnyeréséhez szükséges a hit. Aki azt gondolja, hogy ebben az esetben elég ennyit mondani: "hiszek Istenben, a magam módján" - és a vallásos cselekedeteknek semmi jelentőséget nem tulajdonít, az téved. Itt nem hiszékenységről és az Isten állítólagos létének puszta elfogadásáról, annak nyugtázásáról van szó. A hit összetettebb dolog annál, hogy hiszem Isten létezését, és szeretem a másik embert. Hiszen ez a két dolog sem olyan egyszerű, és sokkal mélyebb érzés- és gondolatvilágot, ha tetszik intelligenciát követel meg. Hogyan hihet az, aki a szentgyónásnak kevés, vagy semmiféle jelentőséget nem tulajdonít? 

Az emberiség jobban szereti ma is a sötétséget, nem képzi magát az igényes dolgokra, érdektelenséget mutat hittel, művészettel, zenével, irodalommal, közösséggel kapcsolatban. 

Mostani elmélkedésünket fordítsuk az üdvösség kérdése felé. A Lumen Gentium zsinati konstitúcióban ezt olvassuk: "De az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt, köztük elsősorban a mohamedánokat, akik azt vallják, hogy Ábrahám hitén vannak és velünk együtt imádják az egy Istent, aki irgalmas és az utolsó napon megítéli az embereket. Isten azoktól sincs távol, akik árnyékokban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel Ő ad mindennek életet, lélegzetet és mindent (vö. ApCsel 17,25-28), s mint Üdvözítő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4)."

Érdekes kérdés ez. Ugyanis "Isten azt akarja" - olvassuk. Egyesek ezt automatikusan így értelmezik: "Isten üdvözíteni fog mindenkit". Az, hogy "Isten amit akar, azt véghez is viszi" - megnyugtató gondolat lehet. Ám egyértelműen mégsem azt olvassuk, hogy Isten mindenkit üdvözíteni is fog. Az, hogy ő ezt akarja, még nem szükségszerűen fog bekövetkezni. A Szentírás alapján nyilvánvaló, hogy Isten akarata megvalósul, és csak az valósul meg - az emberi akarattal ellentétben. Tehát, ha az ember kárhoztatni akarja magát, Isten még "a sír mélyéből is kimenti". Azonban Isten tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Ha valaki véglegesen Isten ellen (az üdvösség ellen) dönt, Isten elfogadja. Szent Ágoston mondja: "Isten megteremtett téged a te közreműködésed nélkül, de üdvözíteni nem fog a te közreműködésed nélkül."

Jézus kijelentése értelmében a hit szükséges az üdvösséghez. A IV. Toledói zsinat (633-638) a háromságos-krisztológiai hitvallásban a három isteni személy viszonyáról és természetéről ír. Megvallja Jézus feltámadását és a poklokra való leszállását. Ezt is írja: "Ő fel fog támasztani az utolsó napon, abban a testben, amelyben most élünk, és azon minta szerint, amelyben maga az Úr feltámadt, és meg fogjuk kapni tőle, egyesek az igazság érdemeiért az örök életet, mások a bűneikért az örök büntetésre való ítéletet. - Ez a katolikus Egyház hite, ezt a hitvallást sértetlenül megőrizzük és megtartjuk; bárki ezt teljes szilárdsággal meg fogja őrizni, az örök üdvösséget fogja birtokolni." (DH 485)

A II. Vatikáni zsinat Dei verbum dogmatikai határozata így fogalmaz: "A kinyilatkoztató Istennek "a hit engedelmességével" tartozunk (Róm 16,26; vö. Róm 1,5; 2Kor 10,5-6), mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, "értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt" (I. Vatikáni zsinat, "Dei Filius" dogmatikai konstitúció a katolikus hitről, cap. 3.) és önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükség van Isten megelőző, segítő kegyelmére és a Szentlélek benső segítségére, aki az ember szívét megindítja és Istenhez téríti, az értelem szemét megnyitja, és mindenkinek megadja az "igazság elfogadásának és hitének édességét". A Szentlélek folyton tökéletesíti hitünket adományai által, hogy egyre mélyebben megértsük a kinyilatkoztatást." (DH 4205)

Visszatérve a Lumen gentium dogmatikai konstitúcióhoz, ezt olvassuk: a zsinat "A Szentírás és a hagyomány alapján azt tanítja, hogy ez a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítő és az üdvösség útja, aki az Ő testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra; Ő maga pedig kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen mint ajtón át lépnek be az emberek. Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik tudják ugyan, hogy Isten, Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus Egyházat, mégsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne." DH 4136)
Végül olvassuk el a vasárnapi szentmise második olvasmányát Szent Páltól: "De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett - az ő kegyelméből üdvözültetek -, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk." (Ef  2,4-10)