A szentírási szakaszok az új szövetségről és Isten szeretetének megismeréséről szólnak. Az új szövetség megkötése Jézus kínszenvedésében, halálában és feltámadásában valósul meg. Jézusnak szenvednie kell, és ezt nekünk meg kell ismernünk. Nem ismerheti meg Jézust az, aki a szenvedésének megismerését mellőzni kívánja. A görögök, akik az ünnepre mentek imádkozni, Jézust szerették volna látni, megismerni. Jézus nem csodát tesz, nem kezdi el magát "mutogatni", produkálni. Válaszában megjelöli a megismerés egyetlen útját, vagyis a kereszt útját. A hit útja nem más, mint a keresztáldozat útja. A gabona elhal, bő termést hoz. Jézus meghal, végül pedig megdicsőül és meghozza a bűnbocsánat kimeríthetetlen termését.
"De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért." Ismét elgondolkozhatunk azon, hogy megállunk-e karácsony olykor negédes és cukormázas hangulatánál, vagy elmegyünk Jézussal a Golgotára. Minden pénteken jártuk a keresztutat nagyböjtben. Melyik alkalommal láttuk magunk előtt a maga véres valóságában a Golgotára vezető utat? Melyik alkalommal hallottuk az őrjöngő tömeg kiáltását: Barrabást! Melyik pénteki keresztúton láttuk "jönni szemben" az Édesanyát, Máriát, aki úgy öleli át vértől ázott Fiát az úton, mint tette azt Betlehemben az újszülött Isten Fiával? Voltunk-e nagyböjtben olyanok, mint a Cirenei? Kinek adtunk kendőt, miközben a másik a kínok kínját élte meg fájdalmában? Tudunk-e leborulni a kereszt előtt, melyen maga a Szeretet függött?
Csak Jézus megismerése által lehet erős a hitünk. A megismerés pedig a szenvedésben kezdődik, mert az tudja megismerni Istent, aki engedelmes. Az, aki gyermeki módon ráhagyatkozik Jézus Egyházának tanítására. Jézus engedelmes volt Istennek, ezért vállalta a szenvedést.
János teológiája Jézus szenvedését megdicsőülésként mutatja be. Ezért írja: "Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről..." A szenvedést nem önmagáért a szenvedés élvezetéért vállalja. A mi szenvedésünk sem lehet a kilátástalanságtól övezett, hanem olyanná kell válnia, mint "a szülőasszony szenvedése". Az édesanya sokszor nem is emlékszik a szülés fájdalmára, mert ott van előtte a gyümölcs, az "anyaméh drága gyümölcse". A hívő ember szenvedése jövőbe tekintő szenvedés. Kívánja ugyan, hogy elmúljon "ez a pohár", de végül a keresztre tekintve rájön, hogy hitének útja "ez az óra".
