Az elmúlt napokban kaptunk néhány fotót az ország három különböző pontjáról. Itt csak azokat közöljük, amik kevésbé hatnak sokkolóan az olvasóra. (Kápolnákhoz tartozó illemhelyek állapotáról nem teszünk fel képeket.) Egyre többet olvasni a Hit Évére való felkészülésről, vagy az új evangelizáció különféle új és legújabb módszereiről. Minden pap temetett már, és tudja, hogy milyen állapot fogadja egy ravatalozó papi öltözőjében. Pilisszentkereszten, hála Kálmán atyának, „kulturált” és jól felszerelt, tiszta ravatalozó van. Az alábbi képeken viszont egy budapesti (tehát nem elmaradott vidéki) ravatlozó papi öltözőjének egy részletét láthatjuk. Az egyik széknek nincs támlája, a másik legalább olyan koszos, mint a támla nélküli. Az egyik előtt a padlón a fagyos napokból maradt némi só is. A megfáradt idős atya, aki temetés előtt vagy után pár percre szeretne leülni, hogy kifújja magát, nem teheti meg. Az egyikre le tudna ülni – ha merne, mert a másikat látva elfogja a végtelen bizonytalanság.
Hogy lényeges-e ez a kis apróság? Vagy tükröz-e a hittel kapcsolatban valamit? Azt döntse el az olvasó. Mindenesetre ettől az öltözőtől (és széktől) pár méterre nyugodtan pihen továbbra is a megfáradt test – így Pilinszky János, Széchenyi Zsigmond, Weöres Sándor, Kodály Zoltán és Bartók Béla.
A lenti képen egy nagy ház kápolnáját látjuk. A beküldő hozzáfűzte: „Istennel akartam találkozni ezen a helyen, mert a hirdetésükben azt olvastam. Mélységesen megdöbbentett, hogy a katolikus egyház intézményének kápolnája így nézett ki. Lelkileg csak azt kaptam, amit olvastam a magammal vitt könyvekből.” Semmi esetre sem szeretnénk bírálattal tekinteni a képen látható szent helyre. Azonban fel kell rá hívni a figyelmet, mert szerencsére egyre több hívő fedezi fel a lelkigyakorlatok jelentőségét. XVI. Benedek pápa pedig sokszor beszél a szépség és a liturgia, liturgikus tér kapcsolatáról.
A kis rácsos dobozka (mely egy postaládához hasonlít leginkább) három kövön pihen. A kő lehet akár Ytong elem, vagy mészkő. Ezt nem tudjuk. A tetjén egy piros mécses jelzi, hogy ott van Jézus. Mellette kiszáradt virág (vagy szárazvirág) egy festett tejes kancsóban.
A Redemptionis sacramentum egy olyan dokumentum, melyet az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációja adott ki 2004-ben. Ez instrukciókat tartalmaz néhány dologról, melyeket meg kell tartani vagy kerülni kell a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatban.
Ebben az áll, hogy „Minden templom szerkezetének és a helyi törvényes szokásoknak megfelelően az Oltáriszentséget tabernákulumban kell őrizni a templomnak különösen méltó, kiemelt, jól látható és szépen díszített helyén.” (130.)
Másik fontos dokumentumunkban, Az Egyházi Törvénykönyvben is vannak megtartandó kánonok. A 938. kánon így szól (2. §.-tól): „Az a tabernákulum, ahol a legszentebb Eucharisztiát őrzik, legyen a templom vagy a kápolna valamely kiváló, látható, díszes és az imádságra alkalmas részében.
3. §. Az a tabernákulum, ahol a legszentebb Eucharisztiát tartósan őrzik, legyen elmozdíthatatlan, készüljön szilárd, nem átlátszó anyagból, és legyen úgy elzárva, hogy a lehető legjobban elkerüljék a megszentségtelenítés veszélyét.”
A képen látható tabernákulum minden bizonnyal nem mozdítható el, amennyiben ott az „Eucharisztiát tartósan őrzik”.
A 940. kánon így szól: „Az előtt a tabernákulum előtt, amelyben a legszentebb Eucharisztiát őrzik, állandóan világítson egy külön lámpa, Krisztus jelenlétének jelzésére és tiszteletére.”
Rupert Berger a Lelkipásztori liturgikus lexikonban ezt írja: „A régi Caeremoniale Episcoporum (1600) előírja, hogy a templomokban mindig égnie kell néhány mécsesnek, az Eucharisztia őrzésének oltárán legalább ötnek. – Ezzel jelzik a mécsesek sajátos funkcióját, amely a latin egyházban az állandóan őrzött Oltáriszentség növekvő tiszteletével alakult ki: az „örökmécsesnek” mindig égnie kell az Eucharisztia őrzésének helyén. Ilyen jellegű helyi előírásokkal a XIII. század óta találkozunk. Az egész latin egyház számára ez a szokás kötelezővé vált a Caeremoniale Episcoporummal (1600) és a Római Rituáléval (1614). Az előírás továbbra is fennáll (EDIL 955, 3072; CIC 940. kánon). Az örökmécsest olívaolajjal vagy méhviasszal kell táplálni, szükség esetén másféle olajjal, helyette azonban elektromos fény is alkalmazható.” (EDIL=Enchiridion documentorum instaurationis liturgicae) Milyen leleményes az ember, hiszen azonnal azt alkalmazza, ami harmadikként szerepel, mert oda van írva: „alkalmazható”.
Az új evangelizáció és az előírások miért nem függenek össze? Ha egy kőművesnek nem tanítják meg, hogyan építsen alapot, az általa épített összes ház össze fog dőlni. Nem tehet cement helyett lisztet, vagy amit éppen „alkalmasnak” talál. A liszt és a víz egyvelege olyan lesz látszatra, mint a cement és a víz keveréke, csak éppen más színű. Ha egy oltár előtt kell lennie a mécsesnek, akkor miért teszik a tabernákulum tetejére?
