Honnét merítettük azt a bámulandó életerőt, mely annyi veszély közt fönntartott bennünket? Nincs történetíró, ki el nem ismerné, hogy a kereszténységből!
Egyik legnagyobb történetírónk - Katona István - írja: "Két világhíres fejedelme volt a magyarnak. Attila és Szent István. De amit Attila Szerzett, meg nem maradhatott; amit István kezdett, az mindeddig fönnáll. Csodálatos dolog!
Attilának mind népe, mind ereje, mind fegyvere, mind győzelme nagyobb volt. Istvánnak sem oly fegyvere, sem oly ereje, sem annyi népe, sem oly győzelme nem volt. Mi ennek az oka? Attila Isten ostora, István Krisztus apostola volt. Amaz a fegyver mulékony hatalmán, emez a hit megdönthetetlen szikláján épített.
Valóban csodálatos az az életszentséggel párosult államférfiúi bölcsesség, mellyel szent István országunk ügyét szervezte. Nem fordult sem a szomszéd nyugatészaki germán, sem a délkeleti bizanc császáraihoz, kik hűbér fejében osztogatták a birtokot és a koronát, mert veszélyeztetve látta nemzetének alkotmányát, önállóságát; hanem fordult az egyház fejéhez, II. Szilveszter pápához...
Törvényeinket és közhasznú intézményeinket a vallás és hazaszeretet alkotta. Tudományunkat és művészetünket a hit és honszeretet fejlesztette. Dicsőségünket az egyház és haza közös munkája szerezte.
A hit hősei voltak egyúttal a hazaszeretet hősei. Közösen örültek, közösen szenvedtek. Békében, háborúban, szerencsében, balsorsban, örömben, bánatban, együttesen osztoznak a hit és haza hű fiai.
Nem szolgálnak külön érdekeket, nem keresnek külön célokat. Vágyuk és óhajuk, hogy együttesen munkálkodjanak a haza üdvéért, együttesen küzdjenek pro aris et focis - az oltárért és tűzhelyért.
... A jelen időkről nem szükséges, hogy szóljunk, hisz mindnyájan látjuk állapotainkat, észleljük, mennyire dúl közöttünk az ellenségeskedés és visszavonás. Szomorodott szívvel, elborult lélekkel ismételhetjük Szent Pál apostolnak a viszálykodó Galatákhoz intézett e szavait: "Si invicem mordetis, videte, ne ab invicem consummamini." "Ha egymást marjátok, vigyázzatok, hogy egymást föl ne emésszétek."
Ily körülmények között mi a teendőnk? Tán gáncsoljuk, szidalmazzuk korunkat? Nem! A mi föladatunk az, hogy türelemmel, szeretettel javítsuk. Mert bár a régi viszonyok megváltoztak, de egyházunk és hazánk iránti kötelességeink változatlanul ugyanazok maradtak, amelyek az előtt voltak.
Mert a haza fogalmán kívül szerintünk Isten és hit nem elavult eszmék, nem túlhaladott álláspontok, nem értéktelen maradványok és jelentéktelen romok a középkorból, hanem azon erős alapok, melyeken hazánk kilenc századon át biztosan nyugodott.
Washington az észak-amerikai államok alapítója és elnöke a kongresszushoz 1789-ik évben intézett izenetében a következőket mondja:
"A vallás és erkölcs az állam jólétének legnélkülözhetetlenebb támaszai. Hiába kérkednék az hazafiságával, ki a társadalmi épület e két főpillérét megdönteni törekednék."
Ha kettős, vallási és hazafiui kötelességünknek Társulatunk üdvös működése által is (Szent István Társulat) megfelelni igyekszünk, ha továbbra is egyházunknak odaadó fiai, királyunknak engedelmes alattvalói, hazánknak hű polgárai leendünk, bizonyára a jó Isten nem vonandja meg szent áldását tőlünk.
Úgy legyen!..."
A beszéd "Egyház és haza" címmel hangzott el 1900. március 29-én a Szent István Társulat XLVI. nagygyűlésén.
