Holnap ünnepeljük Szent László magyar királyt. Felmerül a kérdés a szentek ünneplése és a rájuk való emlékezés kapcsán, hogy puszta emlékezés ez, vagy valóban felfedezünk bennük ilyenkor valami követendőt? Amennyiben megtörténik a felfedezés, követi-e megvalósítás? Manapság önmegvalósításról beszélnek, de beépítjük-e személyiségünkbe a szentek lelkiségének, tulajdonságainak egy-egy darabját?
Szent Lászlóra még történelmi tanulmányainkból emlékezhetünk. Lengyelországban született 1046-ban és 1095-ben halt meg Nyitrán. Bátor, harcias, törvénytisztelő és katolikus uralkodó volt. Uralma idején kialakult a magántulajdon védelme, átformálta a büntetőjogot is. Klasszikus és közismert rendelkezése a tyúklopással kapcsolatos... Szentté avattatta Istvánt, Imrét és Gellértet, valamint két zobori remetét. A pápa mellett állt, de hozott olyan rendelkezést is, ami viszont éppen a pápa szándékával ellentétes volt. Például pápai engedély nélkül alapította meg a Zágrábi püspökséget. A középkori egyház jóléte részben az ő anyagi támogatásának és fejlesztéseinek köszönhető. 1091-ben nővérének, Zvonimir horvát király özvegyének hívására seregeivel bevonult a trónviszálytól dúlt Horvátországba, s elfoglalta a Száva folyótól délre fekvő Szlavóniát. Ez volt az első magyar hódítás a királyságban.
A leírások alapján magas, erős alkatú ember volt. Jártas volt a harcban, a katonai ügyekben, ám vallásossága és hite is kimagasló volt. Halála után közvetlenül kialakult kultusza. Példakép volt, bár számos legenda is övezi.
Eszmény lehet-e ma Szent László király? Kinek lehet példakép? Elsősorban a férfiak számára, akiktől a család és haza is egyaránt magabiztosságot, döntéseket, bátorságot és hitet vár. A családos felnőtt férfiaktól, apáktól biztonságot és vezetést várnak, stabil körülményeket. A hit nem ismerhet kompromisszumot. Nem a gyilkosság a megoldás egy ügy lezárására, hanem a határozott kiállás az elvek mellett. Egy vitát soha nem a gyilkosság old meg, mert az újabb viszályokat és nehézségeket szül. A gyenge megmentése viszont nem jelent megfutamodást sem. Ha megmentek egy gyengét, mivel én erős vagyok, azzal még nem semmisítem meg az "elrablót", aki szintén erős. Olykor egy magabiztos és tiszta tekintet is képes a győzelemre segíteni.
A fiatalok számára is példa lehet. A választott és kitűzött cél, szakma, tudomány, munka alapos és egyre mélyebb megismerése. Felfedezni mindent, ami egy szakmában rejlik. Megtanulni, kutatni mindent, ami egy tantárgyban van. Jártassá válni a gyakorlatban és szellemi téren egyaránt. A legendák alapján Szent László nem volt magával soha elégedett, de dicsekvő sem.
Mindnyájunk számára pedig a hitben lehet példakép. Hite nem volt magánügye, nem gondolta azt, hogy "én meg Isten mindent lerendezünk magunk otthon..." - ez ma egy gyakran hallott vélemény még a megkeresztelt emberektől is. A hit nem magánügy. Tettre szólít fel: úgy tenni, ahogyan hiszek. Úgy tenni mindent, a mosogatástól elkezdve a liturgiáig. Akkor van igazi hitem, ha az meg is látszik. Ha bajba kerül valaki mellettem, azt megsegítem habozás és megalkuvás nélkül. Ha feladatom többet kíván meg és nagyobb színvonalat, akkor küzdök azért, és lelkiismeretesen megteszem. Ha hitemmel ellentétes dolgot tapasztalok bárhol (még a templomban is), akkor merek szólni és kiállni hitem mellett - megfelelő stílusban.
Szent László lehet, és kell, hogy eszmény legyen ma is, 2012-ben, halála után 917 évvel. Ő nem követte a divatot, nem akart "másoknak megfelelni", vagy megalkuvó politikát folytatni. Tudta, mi az igazság, és azért harcolt. Harcolt népéért, hitéért, egyházáért. Ez vitte előre a hazát és nemzetet, a lelkeket. Nekünk, katolikusoknak főleg legyen példakép, hogy jótetteinket látva dicsőítsék mennyei Atyánkat!
(vö. Mt 5,16)
