A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. június 30., szombat

Évközi 13. vasárnap - gondolatok

Ismeretlen művész: A vérfolyásos asszony meggyógyítása és
Jairus lányának feltámasztása (1425-1430)
Ottheinrich-Bibel, Bayerische Staatsbibliothek
A mostani vasárnap témája egyértelműen az örök igazság keresése. A halálról hallunk az olvasmányban: honnan a halál, és az igazság pedig halhatatlan. Nem Isten alkotta a halált, nem leli örömét a halálban. Ugyanakkor valóság, amely mellé az Egyház is odaáll a szentség kiszolgáltatásakor, vagy a sírnál összegyűlt emberek mellett. Olyan létező dolog ez, amely "elől élő ember el nem futhat" - mondja Szent Ferenc. A Bölcsesség könyvének ezen szakaszai egyértelműen kimondják, hogy a halál a Sátán irigysége miatt van. 
Az evangéliumban Jézust egy halálán lévő kislányhoz hívják, de közben egy asszony megérinti ruháját, aki addig minden pénzét orvosokra költötte. Hite gyógyította meg, és itt sem mellékes történés az, hogy a nő leborult Jézus előtt. A hit egyik formája a leborulás.
Jézus Lázár feltámasztása előtt sírt. Nem közömbös a halál tényével szemben. Mélyen érinti az emberi fájdalom. Ám más igazságokra hívja fel a figyelmet. Szerinte a lány nem halt meg, csak alszik. Valóban, a halál álom, a feltámadásig tartó állapot. Jézus eljön másodszor is a földre, akkor már ítélni. És akkor dől el, hogy mire támadunk fel: kárhozatra, vagy az üdvösségre? Nem evilág gondja a mi gondunk. Nem itt rendezkedünk be egy örökkévalóságra. Jézus hitet kér, nem kétségbeesést. 
Hitre van szükség ahhoz, hogy az örök igazságot felfedezzük, megismerjük. Jézus az Igazság, amelyet a vérfolyásos asszony megismert, és Jézus az Igazság, mely úr a halál fölött is. 
Egyedül a Jézus feltámadásába vetett hit menti meg az emberiséget. Az élő Istenbe vetett hit, aki nem személytelen, nem hatalmaskodó, hanem maga a szeretet, mert közöttünk van az Eucharisztiában a feltámadott Jézus. Személyes kapcsolatot kell kialakítanunk Istennel, és akkor nem lesz rémisztő sem a halál, sem az utolsó ítélet. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...