A mai ünnep Szent Bonaventura, Szent Gertrúd és Sienai Szent Katalin hatására keletkezett. Az áhítat és jámborság világa mellett a bibliai gondolat is fontos ma.
Radó Polikárp így ír az ünnepről: "Az újkorban ez az ájtatosság a szigorú klauzura rejtekében élő Parayle Monial-i francia apácának, Alacoque Szent Margitnak (+1690) adott magánkinyilatkoztatásokból indult el. Az alig sarjadni kezdő fácskát mindjárt a XVII. században óriási viharok támadták meg: a janzenizmus egész dühével fordult ellene, a kevesen üdvözülők ál-evangéliumát hirdető komor próféták Jézus Szíve tiszteletét helytelen új ájtatosságnak bélyegezték. Pedig ez a minden nehézség ellenére napjainkban népszerűvé nőtt áhitatforma, bár térbeli kiterjedése az utolsó 150 esztendőre esik... Szent Bernát szerint Jézus Szíve az a sziklahasadék, amelybe az Isteni Vőlegény galambját, az istenszerető lelket fészket rakni várja. ... A XIII. század új rendjei, a ferencesek és dominikánusok egyöntetűen foglaltak állást az új kultusz mellett, hogy csak a legkiválóbbakat említsük: Szent Bonaventura, majd később a nagy német misztikus, Seuse Henrik, Sienai Szent Katalin és Bernardin. Csak az újabb időkben, 1765-ben engedélyezte hosszú harcok után XIII. Kelemen pápa a Szent Szív liturgikus tiszteletét. Azóta több mise- és zsolozsma szöveg látott napvilágot, míg XI. Piusz pápa 1928-ban az ünnepet elsőosztályú főünneppé emelte."
Az ünnephez köthető az elsőpéntek is, amelyhez a szentgyónás gondolata fűződik. Az irgalmas és üdvözítő szeretet az ünnep tárgya, és ez a Jézus Szíve tisztelet legmélyebb és legfontosabb értelme.
