Lüttichi Szent Julianna |
Igyekszünk minden ünnepről és az egyházi év minden szakaszáról kellő időben rövid tanítást adni. A közelgő Úrnapja pünkösd utáni második csütörtökön van. A csütörtök fontos nap, hiszen nagycsütörtökre, az Eucharisztia alapítására emlékeztet. Az ünnep keletkezése feltehetően a XII. századi Eucharisztia-kultusszal és az albigens eretnekség romboló hatásaival van összefüggésben. Az úrfelmutatást a szentmisében 1200 körül vezették be Párizsban. Az ünnepet IV. Orbán pápa rendelte el 1264-ben. Ő adott megbízást Aquinói Szent Tamásnak arra, hogy a nap liturgikus szövegeit írja meg (a zsolozsmával együtt). Mai napig ezeket a szövegeket használjuk.
Az úrnapi körmenetről első adat az 1270-es évek második feléből van. A II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform ehhez az ünnephez kapcsolta a IX. Piusz által bevezetett Jézus Szent Vére ünnepet - ez július elseje volt. Így lett az új ünnep neve: Krisztus szent testének és vérének ünnepe. (IX. Piusz pápa egyébként nem jelentéktelen a pápák sorában, noha világi hatalmát elveszítette. Ő hirdette ki 1854. december 8-án a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának dogmáját. Aquinói Szent Tamás tanításához való fordulással a hittudományt és a keresztény filozófiát újraalapozta. Az I. Vatikáni zsinaton pedig kimondta a pápai tévedhetetlenséget.)
Az ünnep bevezetésében Lüttichi Szent Juliannának is szerepe volt. Egy látomásban a holdat látta, abból egy darab hiányzott, mert az ünnepek köréből is hiányzott az Eucharisztia tisztelete. (XVI. Benedek pápa a héten erről is elmélkedett.) Julianna lelkiatyja, a lüttichi püspök 1246-ban vezette be az ünnepet. Jacobus Pantaleon pedig, aki lüttichi fődiakónus volt, később IV. Orbán névvel pápa lett... Orvietóban volt éppen, amikor tudomást szerzett arról, hogy Bolzanóban egy kételkedő pap kezében az átváltoztatott szentostya vérezni kezdett. A véres corporalét 1246. június 8-án mutatták meg a pápának.
Szent Julianna 1209-ben kapta első látomását, mely ismétlődött. Érdekesség, hogy ebben az évben ment III. Ince pápa elé Szent Ferenc társaival együtt, hogy engedélyt kérjen. A ferences rend lett az Eucharisztia kultuszának fő terjesztője.
Az ünnep egyik legszebb tétele a szekvencia. Ezen a videón egy tavalyi római felvétel látható a Lateránból.