Ubi Petrus, ibi Ecclesia - vagyis: ahol Péter, ott az Egyház. Ezt Szent Ágoston egyházatya mondta. Az Egyház ma nem a szokványos módon emlékezik meg két szentjéről, hanem itt többről van szó. Most a hitünket is ünnepeljük. Péter és Pál a jézusi egyház szilárd oszlopai. Velük indult el ez a földi Egyház, melyet Jézus alapított. Péter - az első pápa, Pál - a népek apostola. Akkor vagyunk hívő katolikusok, ha követjük az ő hangjukat, tanításukat, utódaik hangja által. A mindenkori pápa Péter székében ül, Péterként tanít.
Péter egyszerű halász ember volt, aki kimondta: "Te vagy a Krisztus", Pál pedig zsidó volt, aki üldözte a keresztényeket, és Jézus rövid tanítást adott neki egyháztanból: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
" Vagyis az Egyház egyenlő Krisztussal! Az Egyház Krisztus titokzatos teste. Ő a fő, mi pedig a tagok.
Az ünnep egyik üzenete a hitben való kitartás és a pápával való egység. Ezek elválaszthatatlan dolgok, melyek mindennapos, szüntelen figyelmet kívánnak. A hitet kaptuk, bár a hitre való képesség mondhatni örökletes, benne van génjeinkben. A képesség az a nyitottság, amit akaratunkkal és szívünkkel alakítunk.
A hitben való kitartás. Első dolog felfedezni a hitet. Erre nem mindig a könyvek a legalkalmasabbak, sokkal inkább a halló fül és a látó szem. Olyan kort élünk ma, amikor nézünk, de nem látunk, van fülünk, de nem hallunk. Kissé - mondhatni - halálos tapasztalat ez. Van, aki már eleve haldokló társadalomról beszél - legalábbis Európában. Az természetes dolog, és már biológiai tanulmányainkból is tudjuk, hogy ami nem való egy testbe, az természetes úton kiválik. Amennyiben az Egyház Krisztus teste, az oda nem illő dolgok, irányzatok egy idő után kiválnak - akár saját erejükből is - és külön folytatnak életet, vagy végleg eltűnnek. A hitben való kitartás szenvedélyt jelent. Tegnap olvastuk a Szentírásból a misén, hogy melyik a legfőbb parancs. És valóban: szeretni az Istent. Ez a hit egyik sarkpontja. Ha szeretem az Istent - szenvedélyesen -, akkor minden más parancs és megtartandó dolog értelmet nyer, és mellé öröm társul. Szeretni Istent, aki maga a szeretet. Nincs sajnos abban hit, akinek egy szentmise a másik ember megfigyelését, utána kritizálását jelenti, amely mellé unalom és állandó motoszkálás társul. Az ítélkezés nem a mi dolgunk, és Jézus soha nem mondta, hogy boldogok akik másokat piszkálnak, mert övék a mennyek országa. Ő azt mondta, hogy "boldogok, akik nem láttak és mégis hisznek".
A pápával való egység. Ez különösen napjainkban nyer mélyebb értelmet, amikor egyfelől hálával tartozunk Istennek XVI. Benedek pápáért, másfelől a világból rengeteg támadás éri. Éppen ezért kell kiállnunk mellette, annak hangot adva, megmutatva. Megmutatni akár írott formában, akár beszélgetés alkalmával, hogy mi igenis "pápisták" vagyunk, szeretjük a pápánkat, kitartunk mellette. Mert hogyan tarthatnánk ki a hitben, ha nem állunk a pápa mellett? Ha nem hallgatjuk tanítását? Minden korszaknak olyan pápája van, aki éppen abban az időben kell. Nincs 'mintapápa', vagy legjobb pápa. Szerencsére ilyen díjat sem osztanak. Egy pápa minden katolikus pásztora, és egy követelmény van számára is, ami ugyanakkor mindegyikőnkre áll: szentté válni. Ebben kell őt követni, és jelenlegi ismereteink alapján lehet is.
Kérjük Szent Péter és Szent Pál apostolfejedelmek közbenjárást azért, hogy a pápával való egység által erősödjünk a hitben, kitartóak és megalkuvást nem ismerők legyünk a hitben, és szentté tudjunk válni.
