Miközben a katolikus Egyház szüntelenül felkínálja az egység lehetőségét minden ember számára, vagy éppen különféle közösségek számára, állandó támadásnak van kitéve. Érdekes módon nem a dogmákat kezdik ki: nem arról kell vitáznia a pápának vagy a püspököknek az emberekkel, hogy Jézus miért tehetett csodát Kánában, vagy hogy miért nyílt meg az ég, amikor Jézus megkeresztelkedett. (Egyébként a teológiai diskurzus és tudományos művek kiadása igen csekély mértékű hazánkban.) Inkább arról megy a vita, hogy milyen a szexuális életünk, vagy milyennek kell lennie. Szabad-e házasság előtt nemi életet élni, vagy nem, illetve mit csinál a pap szabad idejében. Lehet-e kereszt a falon, vagy karácsonyfa a köztéren? Hogyan lehet könnyedén érvényteleníteni egy házasságot, stb. (Egyébként érdekes, hogy milyen sokat időznek el egyesek a család fogalmán. Világos és egyértelmű a tanításunk. Akkor miért kell róla vitázni? Számos példaértékű család van Egyházunkban, tessék róluk példát venni.) Azon senki nem vitázik, hogy miért nem vesz föl a pap stólát a miseruha alá, vagy miért nem tömjénezi körbe az oltárt legalább évente egyszer! Illetve, hogy miért nincs folyamatos (rendszeres) istendicséret templomainkban? Mintha az Egyházról elfelejtenék ( még a tagjai is), hogy nem emberi mű! Mindig az emberi oldaláról közelítjük meg, hogy emberekből áll, és közben a kegyelemnek nem hagyunk szabad utat, talán éppen saját okoskodásunk és vájkálódásunk miatt.
A napokban Koch bíboros az FSSPX közösség alapproblémájáról beszélt. Felhívta a figyelmet a Nostra aetate zsinati dokumentum érvényességére: a zsidók idősebb testvéreink, és a velük való kapcsolat állandó. Bernard Fellay püspök kijelentései tehát az Egyház tanításával állnak ellentétben. Olyan tanítással, melyet a pápa nem akar, és nem is vonhat vissza - hangsúlyozta Koch bíboros. Az egység alapvetően tehát abban rejlik, hogy az Egyház tanítását feltétel nélkül elfogadom. Ez fokozottan érvényes azon közösségek esetében, amelyek előzőleg szakadásban álltak/állnak a Római Katolikus Egyházzal.
Szintén a héten történt, hogy a Hittani Kongregáció Prefektusa, Gerhard Ludwig Müller beszélt az evangélikusok esetleges visszatéréséről a katolikus egyházba. (Ne felejtsük el az anglikánok esetét!) Kifejtette, hogy Luther alapvetően nem szakadást, hanem reformot akart az Egyházban. Egyes evangélikus közösségek hagyományőrzése és kialakult kultúrája lehetővé tenné, hogy az anglikánokhoz hasonlóan csatlakozzanak Rómához.
Közeledik az Ökumenikus imahét. Mindezen vatikáni nyilatkozatok, események és a zsinati dokumentumok fényében jó, ha elgondolkozunk a valódi egységről, amely nem kétséges. Szemmel látható az Egyház szervezetében a kétfajta jelenség: vádak, a tanítás félremagyarázása, másfelől készség az egységre - a kegyelem hatására. Az egység, az ökumené nem egy "nagy közös vallás", nem egy unió. Egyesek azt mondják, hogy miért nincs egység, hiszen egy Istenünk van, akiben hiszünk. Igen, de ez az egy Isten megtestesült a Szent Szűztől, és vérét ontotta bűneink bocsánatára a keresztfán. Ez az Isten a szeretet, aki a történelem Ura. Nem lehet egység Rómán kívül, Róma kihagyásával. Az igazi egység Krisztusban van, aki a mi egyetlen Főpapunk. Ha ilyen módon tekintünk a keresztények közötti egységre, valóban nagy feladat előtt állunk: meg kell mutatnunk, hogy jó dolog római katolikusnak lenni, mert az örök üdvösségre törekszünk. Meg kell mutatnunk, hogy szeretjük Jézust, az Egyház tanítását, a pápát (Péter utódját), a liturgiát, mert szeretünk Isten közelében, Isten jelenlétében élni. Ha nem csatlakoznak a helyi egyházak a Szentatya szándékához, ha nem érzik át gondolatainak és tetteinek mélységeit, akkor csupán a közös teázások és agapék által nem lesz egység. Egység akkor lehet, ha imádkozunk érte, és mi magunk egységben élünk - és nem kétségben...
