A Vízkereszt alkalmából bemutatott ünnepi szentmisén a
Szentatya az ünnep eredetéről és mai jelentőségéről beszélt. Számos bíboros és püspök koncelebrált vele. Ma szentelte püspökké személyi titkárát, Georg Gänsweint.
Kifejtette, hogy a hívő egyház számára a keleti bölcsek,
akik a csillagot követve találtak Betlehembe, egy történelmet átívelő
folyamat elején voltak. Ezért a mai liturgiában az evangélium és
a próféciák ide vonatkozó részeit olvashatjuk.
A napkeleti bölcsek Jézushoz tartó zarándoklatáról mint a
népek zarándoklatáról, és Isten kereséséről beszél. Ahogyan a pásztorok, akik
az újszülött Jézus első látogatói voltak, Izrael szegényeit, és az alázatos
lelkeket személyesítik meg, akik közel állnak Jézushoz, úgy a bölcsek a
napkelet elöljárói a kereső embereket személyesítik meg, akik évszázadokon át
a gyermek Jézus felé zarándokoltak, megtalálták őt és hódoltak Neki.
Az Egyház ezt az ünnepet az Istenség megjelenésének, az
isteni jóság és szeretet megnyilvánulásának, Epifániának/Vízkeresztnek nevezi.
Ezen jeles alkalomból, a Boldog II. János Pál Pápa által
megkezdett hagyományhoz híven Benedek pápa 4 püspököt is felszentelt,
hangsúlyozva az esemény kapcsolatát a mai ünnephez:
„A püspökök mint a Napkeleti Bölcsek útnak indultak, hogy
megismerjék Istent. Olyan emberek, akikben a történelmi korok és feladatok különbözőségét
tekintve is megláthatunk közös vonásokat. Emberek, akik az ismeretlen felé
indultak meg, akik egy bizonyos nyughatatlan szívvel rendelkeztek. Akik nem
elégedtek meg egy biztos jövedelemmel és jómódú társadalmi státusszal. Egy
magasabb realitást kerestek, egy lényegi dolgot rólunk, Istenről, a világról. Az
ő külső zarándoklatuk a belső keresésük kifejeződése. Emberek, akik keresték
Istent, akik bátrak és alázatosak a hitben. A bátorság, hogy szilárdan az
Igazsággal legyünk, elkerülhetetlenül olyan, mint amikor az Úr bárányként
farkasok közé küld bennünket. De aki féli az Urat, nem fél semmitől. Az istenfélelem felszabadít az emberektől való félelemtől. Szabaddá tesz!”
A Szentatya a belső zarándoklat legfőbb útjaként az
imádságot jelölte meg, és annak fontosságáról beszélt. Szent Ágostont idézve a
következőt mondta: „az ima nem más, mint az Isten utáni óhajunk aktuális,
szélsőséges megnyilvánulása.”
Zárásképp a következő gondolatokat mondta:
"A Bölcsek követték a csillagot és így végül elérték Jézust,
a legnagyobb fényességet, amely beragyog minden embert, aki a világra jön. Mint
a hit zarándokai, ők maguk is a történelem egén tündökölnek és mutatják
számunkra az utat. Mindez ránk is vonatkozik, hogy oszlopokká váljunk, akik
mutatják az utat az életben." (B. Zs.)