Előző bejegyzésünkben egy könyvbemutatót ajánlunk, melynek egyik fő alakja Wilheim András zenetudós, tanár, zongorista és karmester, zenei rendező. Tagja az Országos Doktori Tanácsnak, 63 évesen, Erkel-díjasként a Zeneakadémia oktatója, egyik esszégyűjteményében független gondolkodóként tárja elénk a kortárs zene eddig nem érzékelt perspektíváit. Az Editio Musica Budapest kortárszenei kiadványainak szerkesztője, Anton Webern, John Cage, Glenn Gould, illetve Péterfy Jenő és Szabolcsi Bence írásait válogatta és szerkesztette.
Egy riportjában ezt mondja: "Jelenleg ott tartunk, hogy a koncertélet jóformán a klasszikusok néhány művére korlátozódik. Persze ilyen aránytalanságok a kortárs zenei életben is megfigyelhetők. Nagyon jellemző, amikor már elismert zeneszerzők régebbi műveit egyszer csak elfelejtik. A fesztiválokat csak az általuk rendelt és bemutatott új művek érdeklik, ezeknek van igazából hírértékük, ezekkel lehet dicsekedni."
Másutt pedig mestereiről szól: "...Aztán jöttek a nagy találkozások. Akkortájt nem akárkik tanítottak ám az Akadémián: Szabolcsi Bence, Kroó György (akiről ma talán kevesebb szó esik, mint illenék) - Somfai első kurzusai szó szerinte letaglózóak voltak. S persze Dobszay László, akinek formatani óráira évekkel később is bejártam, meg Kurtág György - zenéje, zenészsége, embersége. És ott volt még egy óriás, akinek a hatása tényleg fölmérhetetlen: Simon Albert. Azt hiszem, ők hárman átalakították, újra alapozták, egyszer s mindenkorra meghatározták azt, ahogyan zenéről gondolkodom."
Most arra hivatott, hogy a másfél évvel ezelőtt elhunyt Dobszay Lászlóról beszéljen, és bemutassa február 4-én este "A klasszikus periódus" című új könyvet. A könyv közreadója mellett az est során szót kap Dobszay Ágnes és Szitha Tünde is.
Dobszay László 1935. február 2-án született Szegeden. Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, népzenekutató, karnagy, egyetemi tanár. (Születésnapján az egyházzene tanszék rá emlékezik.) Tanárai többek között Viski János, Engel Iván, Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence voltak. A Magyar Egyházzenei Társaság örökös elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Bizottsága, az International Society of Musicology vezető testületének és az Európai Tudományos Akadémia (Academia Europaea) meghívott tagja volt. Részt vett számos nemzetközi sorozat és folyóirat szerkesztőbizottságának a munkájában. Elnöke volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, de posztjáról 2011. április 20-án lemondott, mivel méltánytalannak tartotta, hogy az „ellen-akadémia”, a Magyar Művészeti Akadémia nevesítve bekerült az új Alkotmányba.
2011. augusztus 26-án hunyt el Budapesten.
Egyik közismert művében így ír: "A szentmisét tehát nem szabad úgy felfognunk, mint a közösség összejövetelét, Isten népének gyűlését, hitünk megerősítését, még kevésbé úgy, mint híveket toborzó, lelkesítő akciót. A szentmise misztérium, vagyis látható jelek által végbemenő láthatatlan isteni esemény. A szentmisét végső soron nem mi mutatjuk be, hanem Jézus Krisztus.
...Isten, aki minket akaratunk nélkül teremtett, nem akar minket akaratunk ellenére üdvözíteni. "Krisztus szenvedett, nekünk is példát hagyva..." - mondja Szent Pál. Bár nekünk hinnünk kell és megkeresztelkednünk ahhoz, hogy üdvözüljünk, de Isten azt akarja, hogy miután Fiával a hitben és a szentségekben egyesültünk, járjunk is az ő útján. A tettek nem üdvözítenek, de a hit halott a tettek nélkül."
Végül megfontolandók a Dobszay László által idézett mondatok: "A régi római misekönyv szerint a papnak egyebek között ezt kell imádkoznia a mise előtt vagy után: "Fogadd el, Uram, egész szabadságomat. Fogadd el emlékezetemet, értelmemet, teljes akaratomat. Amim van, amivel rendelkezem, azt mind tőled kaptam, azt neked teljes szívvel felajánlom ű, s kormányzásra átadom a te szent akaratodnak. Elég nekem, ha szeretetedet és kegyelmedet megadod nekem, s már gazdag is vagyok, ennél többet semmi mást nem kívánok."
