Az egyháztörténelem során másodszor fordul elő, hogy a pápa lemond. Talán sokakat érdekel az első "lemondó" pápa életrajza. Nos, íme:
"Pietro del Morrone, egy molizei paraszt tizenegyedik gyermeke tizenévesen került egy bencés kolostorba. Később, mivel a magányos élet vonzotta, a vad hegyvidéken, az Abruzzókban remeteéletet élt, majd remeteközösséget szervezett. Szabályaikat X. Gergely pápa erősítette meg, mikor Morrone ezért elgyalogolt a lyoni zsinatra 1274-ben. Apátként csodálatos gyógyító hírébe is került. 84. évében járt, amikor a két éve tartó konklávé választása ráesett, mégpedig azért, mert elterjedt, hogy azt hirdeti, hogy Isten büntetése fogja a konklávét elérni, mert olyan sokáig vezető nélkül hagyták az egyházat. "Az angyal pápát" remélték megtalálni az öreg remetében, de a kimerültség és a személyes, illetve családi érdekek ellentétei is hozzájárultak ehhez a meglepő pápaválasztáshoz.
V. Celesztinből Anjou II. Károly (1285-1309) bábja lett, aki elérte, hogy a pápa az ő székvárosában, Nápolyban lakjon, s az ő embereit nevezze ki a kulcspozíciókba. Az új kardinálisok többsége francia volt. De V. Celesztin egész kormányzatára rányomta a bélyegét, hogy nem volt a tisztébe való, latinul sem tudott igazán. Egyedül saját szerzetesi közössége érdekelte.
Eljött Advent. Teljesen az imának és a böjtnek szentelte magát. Aztán lemondott, mivel a neves egyházjogász, Caetani kardinális úgy tájékoztatta, hogy erre volt már példa. Legfőbb vágya azonban, hogy visszatérhessen a hegyek közé, nem teljesült. Az új pápa, aki "éppen" Caetani kardinális lett, szigorúan őriztette, mert félt, hogy skizmát (szakadást) támaszt. Másfél év múlva vérmérgezésben halt meg. A francia király nyomására már 1313-ban szentté avatták, hogy VIII. Bonifác alakját ezzel is háttérbe szorítsák. (Hangay Zoltán: A pápák könyve, 142-143.)
