A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2013. február 6., szerda

Miért csak Simon hálója szakadozott a halaktól? - ki kaphat küldetést? (Évközi 5. vasárnap)

A most következő vasárnap evangéliumában Jézus beül Péter hajójába, majd annak hálója szakadozik a nagy mennyiségű haltól. A Lukács által írt részletben feltűnő, hogy "Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre." Vagyis azok nem fogtak annyit, mint akik Simonnal voltak együtt hajójában. 
Noha a Genezáret taván több hajó is kint volt, és próbáltak halat fogni, Jézus mégis Simon (Péter) hajóját választja. Valószínűleg nem azért, hogy ezután a csodálatos halfogás után milliomos legyen, hanem más, szimbolikus értelmű mondanivalója volt. Ugyanis hozzáteszi Jézus: "Ezentúl már emberek halásza leszel.' Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték." Arról sincs szó egyébként, hogy mi lett a halak sorsa, amelyeket végül otthagytak a parton. A halak tehát hajóstul és hálóstul ott maradtak, Simonék pedig elmentek Jézussal. Az evangéliumi szakaszt két gyógyítás követi, majd pedig Lévi meghívása. 
Miért éppen a halászat? Ha összevetjük a következő meghívással, vagyis a vámos Lévi meghívásának történetével a mostani szakaszt, látjuk, hogy gyökeres változásól van szó. Vagyis Simon és halász társai addigi munkájukat mindenestül otthagyták és követték Jézust. Lévi otthagyva munkáját és a munkaeszközét (a pénzt) követi Jézust, illetve fizetett a szegényeknek. 
Alapvetően arról van szó, hogy Jézus a missziós munkát a halászathoz hasonlítja. Jézus szavában kell bízni, és akkor sikeres lesz a "gyűjtés". A "válogatás" már Isten feladata, hogy a silányat tűzre vesse, a jót pedig megtartsa. (vö. Mt 13,40) Az ember feladata, hogy meghallja Jézus hívó szavát és mindent elhagyva kövesse őt "gyűjtő" munkájában. Isten országába kell gyűjtenünk azokat, akik meghívást kaptak oda. 
A halak sorsa felől már nem a mi dolgunk dönteni. Valóban: Isten lesz az, aki a mi munkánkat és az elvégzett munkát megítéli és jutalmazza vagy bünteti. Nem a mi anyagi világunk építése a feladat elsősorban, hanem Isten országának építése. A szentségek által azon kell fáradoznunk, hogy a meghívottak közül minél többen lehessenek a menyegzős lakomán. Ehhez fel kell mutatni egy darabkát abból, ami majd ott lesz - erre hivatott a liturgia is. Fel kell mutatni saját életünkkel is egy darabkát az isteni szeretetből. 
Az emberhalászat a feladatunk, a teljes ráhagyatkozással Istenre. Talán ez lehet a szakasz legmélyebb értelme: mindenben ráhagyatkozni Istenre, és vele élni. Ráhagyatkozni akkor, amikor kér valamit tőlünk. Ráhagyatkozni akkor is, amikor elvégeztük a munkát. Csak akkor lehetünk nyugodtak, ha mindent megtettünk, és azt valóban teljes önátadással és ráhagyatkozással tettük - nem ügyeskedéssel, nem becsvágyból, nem karrierizmusból, nem gonoszságból. Hiszen "az igazak örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat." (Bölcs 5,15)
Simon kapott meghívást, hiszen kellenek vezetők, kellenek gyűjtők. A mai Péter (a pápa) hálója fogja be a legtöbb halat, hiszen rá van bízva az egész emberiség. És neki is szüksége van segítőkre, akik szükség esetén kivonják a hallal teli hálót - segítik, egységben vannak vele, nem pedig gátolják tevékenységében. Nem lehet egyforma mértékű a küldetésünk a "szőlőben", van, akire sokat, van akire keveset bíznak. Viszont nemcsak igaznak, hanem hűnek is meg kell maradnunk. Aki pedig küldetést kap, bátran odaszólhat másoknak, hogy szükség esetén siessenek segítségére. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...