HISZEK EGY ISTENBEN: MINDENHATÓ ATYÁBAN
Kedves Testvéreim!
Az elmúlt szerdai katekézisben a Krédó elsõ szavainál álltunk meg:
„Hiszek egy Istenben". De a Krédó pontosabbá teszi ezt az állítást azzal,
hogy hozzáteszi: Isten a mindenható Atya,
mennynek és földnek Teremtõje. Most veletek együtt ennek az Istenrõl adott
meghatározásnak elsõ részérõl szeretnék elgondolkodni, tudniillik arról, hogy
Atya az Isten.
Az atyasággal kapcsolatos nehézségek
183. Nem mindig könnyû ma az atyaságról beszélni. Fõleg a nyugati
világban a szétesett családok, a munkával kapcsolatos egyre kimerítõbb
feladatok, a család anyagi szükségleteirõl való gondoskodás, a média szétszóró
hatása – mindez a mindennapokban csak néhány azon tényezõk közül, amelyek
akadályozni tudják az apa és a gyermekek közötti derûs és építõ kapcsolatot. Olykor nehézzé válik a kommunikáció, csökken a
bizalom és megnehezül az apával való kapcsolat. Ezzel együtt nehézzé válik Istent
atyának képzelni, mert nincsenek megfelelõ mintaképek. Aki tapasztalatból
túlságosan teintélyes és hajthatatlan, vagy közömbös és érzéketlen, vagy
egyenesen távollévõ apát ismert meg, annak nem könnyû derûsen gondolni Istenre
mint atyára és bizalommal ráhagyatkozni.
Isten atyasága a kinyilatkoztatásban
184. De a bibliai kinyilatkoztatás segít felülemelkedni e nehézségeken, mert olyan Istenrõl beszél, aki megmutatja, mit jelent az igazi
atyaság; s fõként az evangélium segít,
amely megmutatja Istennek ezt az atyai arcát,
aki annyira szeret, hogy saját Fiát adja oda az emberiség üdvösségéért. Az
atyaságra való hivatkozás tehát segít megérteni valamit Isten szeretetébõl, aki
azért változatlanul nagyobb, hûségesebb, tökéletesebb bárki emberi apánál. „Ki
az közületek – mondja Jézus, hogy megmutassa tanítványainak az Atya arcát –, aki a fiának, ha az kenyeret
kér, követ nyújtana? Vagy ha halat kér, skorpiót nyújtana neki? Ha tehát ti,
pedig rosszak vagytok, tudtok jókat adni a fiaitoknak, mennyivel inkább ad a ti
mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérik tõle." (Mt 7,9–11; v.ö. Lk
11,11–13.) Atyánk az Isten, mert megáldott
és kiválasztott minket a világ teremtése elõtt (v.ö. Ef 1,3–6), Jézusban valóságosan gyermekeivé tett (v.ö.
1Ján 3,1). És Isten Atyaként szeretettel
kíséri életünket azáltal, hogy nekünk ajándékozza a Szavát, tanítását,
kegyelmét, Szentlelkét.
Jézus beszél az Atyáról
185. Ahogyan Jézus kinyilatkoztatta, Isten olyan Atya, aki
táplálja az ég madarait anélkül, hogy vetni és aratniuk kellene; olyan
csodálatos színekbe öltözteti a mezei virágokat, hogy még Salamon sem volt úgy
felöltözve minden ékességében (v.ö. Mt
6,26–32; Lc 12,24–28); mi pedig –
teszi hozzá Jézus – sokkal többet érünk a mezei virágoknál és az ég madarainál!
És ha az Atya olyan jó, hogy „fölkelti a Napját jókra és rosszakra, és esõt
hullat igazakra és bûnösökre egyaránt" (Mt 5,45), akkor mi mindig
félelem nélkül és teljes bizalommal hagyatkozhatunk atyai megbocsátására, amikor
elvétjük az utat. Isten jóságos Atya, aki
visszafogadja és magához öleli a bûnbánó tékozló fiút (v.ö. Lk 15,11 sk.), ingyen megbocsát
annak, aki bocsánatát kéri (v.ö. Mt
18,19; Mk 11,24; Jn 16,23), és megkínál az élet kenyerével és az élõ
vízzel, amelyek örök életet adnak nekünk (v.ö. Jn 6,32.51.58).
A zsoltárok Atya képe
186. Ezért a 27. zsoltár imádkozója ellenségektõl körülzártan,
rosszakarók és rágalmazók gyûrûjében, miközben segítséget kér az Úrtól és hívja
õt, nagy hitrõl tesz tanúságot, amikor mondja: „Apám és anyám magamra hagytak,
de az Úr elfogadott engem" (10. vers). Isten
olyan Atya, aki soha nem hagyja magára gyermekeit; szeretõ Atya, aki támogat,
segít, befogad, megbocsát, üdvözít, az emberi léptéket végtelenül meghaladó
hûséggel, azért, hogy kitárulhassunk az örökkévalóság elõtt. „Mert az õ
irgalmassága örökkévaló", ahogy az üdvtörténetet felidézõ 136. zsoltár litániázó refrénje minden versében mondja. Isten atyai szeretete soha nem lankad el, nem tudjuk elfárasztani; a végletekig, egészen a
Fiú feláldozásáig ajándékozó szeretet. A hit adja nekünk ezt a
bizonyosságot, amely biztonságos sziklát jelent életünk építésénél; szembe
tudunk nézni bármilyen nehézséggel vagy veszéllyel, válságos helyzetek
sötétségével és a fájdalom idejével, mert megtámaszt a bizalom, hogy Isten nem
hagy minket magunkra, mindig közel van hozzánk, hogy üdvözítsen és elvezessen
az örök életbe.
Jézus megmutatja az Atyát
187. Jézus Krisztusban mutatkozik meg teljesen a mennyekben lévõ Atya
jóságos arca. Ha megismerjük Jézust, megismerjük az Atyát is (v.ö. Jn 8,19; 14,7), s ha látjuk
Jézust, látjuk az Atyát is, mert Õ az Atyában van, és az Atya õbenne (v.ö.
Jn 14,9.11). Jézus Krisztus „a láthatatlan Isten
képmása", ahogy a kolosszeieknek írt levél himnusza mondja, „az egész
teremtés elsõszülötte... az elsõszülött a halottak közül", „általa nyertük
el a megváltást, bûneink bocsánatát", és mindenek megbékélését, „mert Õ a
kereszten a vérével megbékéltetett mindent, ami a földön van, és mindent, ami a
mennyekben van." (v.ö. Kol 1,13–20.) Az Istenbe,
az Atyába vetett hit megköveteli a Szentlélek hatására a Fiúban való hitet is,
mellyel elismerjük az üdvözítõ keresztben az isteni szeretet végsõ megnyilvánulását. Atyánk az Isten, aki nekünk ajándékozza a Fiát; Atyánk, aki megbocsátja
bûnünket, és elvezet bennünket a föltámadott élet örömére; Atyánk, aki nekünk
ajándékozza a Szentlelket, aki gyermekeivé tesz és lehetõvé teszi, hogy igazán
így szólíthassuk: „Abba, Atya!" (v.ö. Róm 8,15). Ezért amikor Jézus
imádkozni tanított, a Miatyánkra tanított meg minket (Mt 6,9–13; v.ö. Lk
11,2–4).
Isten szeretõ Atya
188. Isten atyasága
tehát végtelen szeretet, hozzánk,
mindenben segítségre szoruló gyermekehez lehajló gyengédség. A 103. zsoltár, az isteni irgalmasság nagy éneke mondja: „Amint könyörül az atya a fiakon,
úgy könyörül meg az Úr az Ôt félôkön. Mert Õ tudja, hogy mibõl vagyunk, és
megemlékezik róla, hogy por vagyunk." (13–14. vers) De éppen a
kicsinységünk, emberi természetünk gyöngesége, a törékenységünk hívja az Úr irgalmasságát, hogy mutassa meg atyai nagyságát és gyöngédségét
azáltal, hogy segít, megbocsát és üdvözít bennünket.
Isten atyai szeretete mindenható
189. És Isten azzal válaszol a
hívásunkra, hogy elküldi a Fiát, aki meghal és feltámad értünk; részese lesz
gyöngeségünknek, és megteszi azt, amit az ember egyedül soha nem tudott volna
megtenni: ártatlan bárányként magára veszi a világ bûnét, újra megnyitja az Istennel való közösségre vezetõ utat, és Isten valóságos gyermekeivé tesz bennünket. És éppen
a húsvét misztériumában nyilatkoztatja ki teljes fényességével az Atya arcát.
Éppen ott, a dicsõséges kereszten mutatkozik meg Isten,
„a mindenható Atya" nagysága
a maga teljességében.
A mindenható Atya és a kereszt
190. De föltehetnénk a kérdést: hogyan lehet Krisztus keresztjére
nézve egy mindenható Istenre gondolni? Hiszen
szerintünk a kereszten a rossz hatalma odáig ér, hogy megöli Isten Fiát! – Mi a saját vágyaink és elképzeléseink
szerinti isteni mindenhatóságot szeretnénk látni; olyan „mindenható"
Istent, aki megoldja a problémákat; aki közbelép, hogy mi elkerüljük a
nehézségeket; aki legyõz minden ellenséges erõt, megváltoztatja az események
folyását és megsemmisíti a fájdalmat.
Isten mindenhatósága és a rossz
191. Ezért ma néhány teológus azt mondja, hogy Isten
nem lehet mindenható, mert ha az volna, nem volna annyi szenvedés, annyi rossz a
világban. Valóban, a rossz és a szenvedések láttán sokunknak kérdésessé,
nehézzé válik egy Atya Istenben hinni, és elhinni, hogy mindenható. Mások
bálványoknál keresnek menedéket, engedve a kísértésnek, hogy a válaszokat egy
feltételezett „mágikus" mindenhatóságnál és képzeletbeli ígéreteiben
találják meg.
Az Atya igazi ereje
192. A mindenható Istenbe
vetett hit azonban arra késztet, hogy egészen
más ösvényeken járjunk: tanuljuk meg megismerni, hogy Isten gondolatai nem a mi gondolataink és az Õ utai
mások, mint a mi utaink (v.ö. Iz 55,8), s hogy a mindenhatósága
is más: nem automatikus, vagy önkényes erõszak, hanem lényegi jellemzõje a
szeretõ és atyai szabadság. Valójában Isten azzal, hogy szabad lényeket teremtett, a
szabadság megadásával lemondott hatalmának egy részérõl és átadta
szabadságunknak. Ennyire szereti és tiszteli a szeretet szabad válaszát,
amellyel hívására válaszolunk. Isten Atyaként
azt várja, hogy gyermekeivé váljunk, és így éljünk az õ Fiában, közösségben,
teljes családiasságban Õvele. Mindenhatósága
nem erõszakban, nem minden ellentétes erõ megsemmisítésében mutatkozik meg,
ahogyan mi szeretnénk, hanem egy, csak látszólag gyenge magatartásban: a szeretetben, az irgalmasságban, a megbocsátásban, szabadságunk elfogadásában, és abban a
fáradhatatlan hívásban, amellyel a szív megtérésére hív. Isten gyengének látszik, ha arra gondolunk, Jézus
imádkozik, és engedi, hogy megöljék. Ez a látszólag gyenge magatartás, a
türelem, a szelídség és a szeretet bizonyítja, hogy ez a mindenhatóság
igazi formája! Ez az isteni hatalom! És ez a hatalom gyõzni fog! A Bölcsesség
könyvének bölcse ezzel fordul Istenhez: „Könyörülsz
mindenen, mert mindenre képes vagy; és megbocsátod az emberek bûneit a bûnbánat
miatt. Mert szeretsz mindent, ami van ... Könyörülsz mindenen, mert a tieid,
Uram, aki szereted az életet." (11, 23-24a.26).
Isten atyai szeretete gyõzi le a rosszat
193. Csak az képes elviselni a rosszat és együttérzõ lenni, aki valóban
hatalmas; csak az tudja érvényesíteni maradéktalanul a szeretet erejét, aki valóban hatalmas. És Isten, akihez minden létezõ tartozik, mert mindent Õ
teremtett, teljes és mindenre kiterjedõ szeretete hatalmát azzal mutatja meg, hogy türelemmel várja a megtérésünket,
mert azt akarja, hogy valóban a gyermekei legyünk. Isten
várja a megtérésünket. Isten mindenható szeretete
nem ismer határokat, annyira nem, hogy „a tulajdon Fiát sem kímélte, hanem
mindannyiunkért odaadta õt" (Róm 8,32). A szeretet mindenhatósága
nem a világ hatalmának ereje, hanem a teljes odaadásé, és Jézus, Isten Fia azzal nyilatkoztatja ki
a világnak az Atya igazi mindenhatóságát, hogy az életét adja értünk, bûnösökért. Íme, ez
az igazi, hiteles és tökéletes isteni hatalom: a rosszat nem rosszal, hanem
jóval viszonozni, a sértésre megbocsátással, a gyilkos gyûlöletre éltetõ szeretettel válaszolni. Akkor valóban vereséget szenved a
rossz, mert Isten szeretete lemossa; akkor valóban legyõzik a halált, mert
átalakul az élet ajándékában. Az Atya Isten feltámasztja a Fiút: a halált, a
nagy ellenséget (v.ö. 1Kor 15,26) térdre kényszerítik és megfosztják a
mérgétõl (v.ö. 15,54-55), mi pedig, megszabadulva a bûntõl megkezdhetjük
teljes istengyermeki életünket.
Az Atyába vetett hit megtérésre hív
194. Így tehát, amikor ezt mondjuk: „Hiszek egy Istenben, Mindenható
Atyában", kifejezzük a hitünket Isten szeretetének hatalmában, amely az õ meghalt és feltámadott
Fiában legyõzi a gyûlöletet, a rosszat, a bûnt, és kitár bennünket az örök élet
befogadására, a gyermekek életének befogadására, akik mindig „az Atya
házában" szeretnének élni. Elmondani: „Hiszek egy Istenben, Mindenható
Atyában", az õ hatalmában, Atyaságában, mindig a hit, a megtérés aktusa,
gondolkodásunk, érzületünk, egész életmódunk átalakításának a tette.
Kedves Testvéreim! kérjük az Urat, támogassa a hitünket, segítsen, hogy
valóban megtaláljuk a hitet és adjon nekünk erõt a megfeszített
és feltámadott Krisztus
hirdetésére, és arra, hogy Isten és a
felebarát szeretetével tanúskodhassunk róla.
Adja Isten, hogy be tudjuk fogadni
istengyermekségünk ajándékát, és meg tudjuk élni a Krédó teljes valóságát
azzal, hogy bizalommal ráhagyatkozunk az Atya szeretetére és irgalmas mindenhatóságára,
amely az igazi és üdvözítõ mindenhatóság.
Fordította: Diós István atya
