Az „Úr
szőlőskertjének egyszerű munkása” gyermekeit nagyon gazdagon ajándékozta meg –
felfogja az Egyház, hogy mi is történik most?
Christof T. Zeller-Zelenberg kommentárja (forrás: kath.net)
Vatikán (kath.net/cz). „Igazi sokk”, mondják egyesek,
„végre” kiáltják mások. És senki sem érti, hogy mi is történik itt
tulajdonképpen.
Olyan időben élünk, amelyben mindenki görcsösen ragaszkodik
saját kívánságaihoz és elképzeléseihez, és annyira fontosnak tartja saját
magát. Vannak kevesen, akik saját óhajaikat még engedetlenségre való
felhívással is keresztülviszik, és ehhez még Krisztus misztikus testének
szétszakítását is elfogadnák. Nekik és mindnyájunknak megmutatja Krisztus földi
helytartója, hogy mit jelent a valódi alázatosság. Teljes csendben, hónapokon
keresztül, csak Istennel való csendes beszélgetésben fontolgatja, hogy mit
kíván Tőle az Úr, és mi lenne a legjobb az Egyháznak, és azután elmegy. Ez
emberileg magányos, és majdnem egyedülálló döntés történelmünkben. Egy ember
feladja az emberiség legmagasabb és legfontosabb hivatalát. Ezt fiatalabb, és
ahogyan reméli, nála jobb kezekbe teszi le. Milyen jele ez a legnagyobb
alázatnak! Ezzel azt mutatja meg nekünk, hogy semmi nem rajtunk és a mi
teljesítményünkön múlik, hanem minden ajándék és elhívatás. Kizárólag Isten
akaratán múlik minden. És Isten a lélek csendjében szól hozzánk, gondolataink
és döntéseink magányában. „Nem ti választottatok Engem, Én választottalak
titeket” mondja Krisztus. A pápa ezt mutatta meg nekünk. Megyek, amikor
felismertem, hogy ez Isten akarata, és hogy valaki más jobban tudná szolgálni
Őt, mint én.
A közéletnek mennyi politikusa, menedzsere és más személyei
vehetnének példát róla! Ne körözz mindig csak magad körül! Ne azt kérdezd, hogy
mi a legjobb nekem, hol lehet a legnagyobb hasznom, hogyan tudok a legjobban
csillogni, hanem azt kérdezd, hová akar engem Isten vezetni, akitől az
életemet, az egészségemet, a tehetségemet kaptam? Hol akar engem látni? Hogyan
működhetek közre legjobban egy új, jobb világ felépítésében, amilyet nekünk
Jézus Krisztus mutatott meg?
XVI. Benedek egy nagyon jól berendezett házat hagy ránk. A
visszaélési esetek feldolgozását már mint a hit-kongregáció prefektusa magához
vonta, és hihetetlen világosan és gyorsan levonta a szükséges konzekvenciákat.
Az olyan országokat, ahol az Egyház sok hibát követett el, mint pl. Írországot,
új útmutatásokkal és vezetőkkel látta el. Átláthatóvá tette a Vatikán anyagi
ügyeit, és lehetővé tette ezek vizsgálatát az Europarat által, amit még olyan
nagy országok is, mint Franciaország és Németország máig megtagadtak. Olyan
könyveket írt és úgy prédikált, mint alig valaki előtte, aminek eredményeként
kivívta magának az olyan jelzőket, mint „a teológia Mozartja”, vagy az „Aquinói
Szent Tamás óta a legokosabb ember”. És végül ebben az évben még bevezet minket
a böjti időbe, és lehetővé teszi nekünk egy valódi, katolikus böjt megélését.
Olyanok vagyunk, mint a bárányok, akik elvesztették pásztorukat, és sokan
közülünk el kell, hogy temessék a megszeretett szokásaikat, reményüket és
terveiket. Ebben a böjti időben különösen arra szólit fel minket, hogy
imádkozzunk az ő és a mi Egyházunkért, a Krisztus Egyházáért. Új pásztorra van
szükségünk, és húsvétkor már egy új főpásztor fog beszélni hozzánk a Szent
Péter templom loggiájáról. A bíborosok számára intenzív felvonulási parancs van
úton. Nincs sok időtök –csak nem akarjátok a legnagyobb ünnepünket pápa nélkül
megélni? Nem, azt nem akarjuk. Krisztusnak lesz új helytartója, akit nekünk az
égből fognak ajándékozni. Ez a böjti idő valódi böjti idő lesz, és imáink fel
fognak szállni a mennybe, együtt XVI. Benedek imáival, aki napjaink legnagyobb
élő szentje, az erény és alázat példaképe, a világos döntés példája, az igazság
védelmezője. Ő maga azonban teljesen vissza fog vonulni az imádság és csend
világába, amint ezt megmondta.
Köszönjük, nagy pápa. A kettős csúcs főpapságának vége – ami
II. János Pál megválasztásával kezdődött, és ez csendben és alázatban történik.
II. János Pál, aki mindig az emberi élet méltóságáért és nagy értékéért
küzdött, a fogantatástól a természetes halálig, megtanította nekünk a szenvedés
értékét. Nyilvános szenvedése és halála megmutatta nekünk saját életünk
értékét, és rávilágított arra, hogy az életnek van értelme, még ott is, ahol ez
az élet nem kívánt vagy nehéz. Ezt milliók ismerték fel, és főpapsága végén
világszerte kétszer annyi pap lett, mint annak kezdetén. A katolikus Egyház
gyarapodott, és áttörte annak a milliárdnyi embernek a hangfalát, akik sorban
álltak. Most valami újat tanulunk. Ez a csend, az alázat, ami túlmutat önmagán,
és a legnagyobbak tulajdonsága. Nem engem kell látnotok, hanem magadat bennem,
imádkozta az áldott emlékű bíboros, Henry Newman.
XVI. Benedek valóban a mi időnk legnagyobb, és egyben legalázatosabb
tanítója. Tekintsünk rá, hallgassunk rá, olvassunk tőle, és mindenekelőtt
tanuljunk tőle. Élete példa lehet saját életünk számára. Köszönjük, te nagy
pápa. Kérünk, imádkozz értünk!
