A vasárnapi evangélium Isten nagylelkűségének története. A szőlő Izrael szimbóluma (vö. Iz 5; Jer 2,10). Alexandriai Kelemen ezt írja: "A mi tudásunk és szellemi paradicsomunk a Megváltó, bele vagyunk elültetve, áthozattunk a régi életből és átplántáltattunk a jó földbe. A palánta átültetése következtében a nővény jó termést ad. Az Úr ugyanis, akibe áthelyeztettünk, fény és igaz tudás." Az Egyház az Atya ültetvénye, szőlőskertje. A szőlő (ampelosz) az új telepítéssel (neophütosz) azonos. A dugványok egy-egy keresztényt jelentenek Hermász Pásztorában: "A szőlőt az Isten ültette, ez azt jelenti, hogy megteremtette népét és átadta Fiának. A Fiú angyalokat állított melléje, hogy mindegyikre vigyázzanak, majd sok fáradozással megtisztította azokat bűneiktől, ezzel sok fáradozást szenvedett el, mert a szőlőt senki sem képes felásni fáradozás és küszködés nélkül." (Ókeresztény írók 3, 312.old.)
Az evangéliumban szerepel a dénár: egy dénár volt a napi fizetség. Keleten szokás volt, hogy a munkásokat a keresztutatknál vagy a piacon vették fel. "...és ami igazságos, megadom majd nektek" - mondja a gazda. Ez azt jelenti, hogy az elvégzett munkáért jár a bér, de nincs meghatározva konkrét összeg.
Amikor a bérükért mentek a munkások, az elsők elégedetlenek voltak, hiszen a később csatlakozó munkások is ugyanannyit kaptak. Ez vall a gazda nagylelkűségére. Vagyis lehetséges, hogy beszámította az ő "munkakedvüket", azt, hogy ők 'ácsorogtak' ugyan, de nem saját lustaságuk miatt, hanem mert nem vette fel őket senki.
A gazda nem áll bosszút senkin, hanem nagylelkű azokhoz, akik önhibájukon kívül szenvednek kárt, vagyis igazságos. Aki tétlenül ácsorog, és dolgozni sem akar, az miért várna jutalmat? Aki viszont szeretne dolgozni, 'ácsorog', vagyis megtesz mindent azért, hogy dolgozhasson, beszámíttatik neki szándéka is az elvégzett munkával együtt. Nyilvánvaló, hogy irigységet szülhet az ilyen bérosztás, viszont Isten országába mindannyian meghívást kaptunk.
Azok, akik utolsóként kerültek a munkások közé (a szőlőbe=az Egyházba), azok is helyet kapnak Istennél, és részesülnek színelátásában. Minden embernek, aki vágyik arra, hogy katolikus legyen, és ezáltal elnyerhesse üdvösségét (hiszen "extra Ecclesiam nulla salus"=az Egyházon kívül nincs üdvösség), meg kell adni a lehetőséget, nem szabad kizárni. Aki pedig gyermekkorától fogva katolikusként él (legalábbis meg van keresztelve), annak meg kell becsülnie az Egyház hagyományát, a szentek örökségét, az átimádkozott évezredeket, a vértanúk áldozatát... Nem nézhetünk irigységgel azokra, akik Jézussal kívánnak találkozni.
Az elsőkből is lehetnek utolsók: leginkább pedig egyenlők lehetnek, vagyis (az egyenlő bér alapján) hozzájuk csatlakoznak az utolsók. Pszichésen ez a tapasztalat "utolsóvá" teheti az embert, ha nem örül annak, hogy más is "kapott munkát".
"Ha a szőlősgazda csak annyit akart volna, hogy a munka el legyen végezve és mindenkit kifizessen, egyforma mértékben, akkor a kifizetést kezdhette volna azokkal, akik a legkorábban jöttek. Tehát a munkára való fölvétel sorrendjében. De mert nem így tett, ezzel is üzenni akart. Valójában, akik többet dolgoztak, ugyanannyi pénzt kaptak, ráadásul még egy ajándékot is hozzá. Ez volt a szőlősgazda igazi szándéka.
A számukra tartogatott még valamit. Be akarja vonni őket szívének mélységes titkába. Fel akarja tárni előttük az isteni logikát, a nagylelkűség isteni titkát, hogy az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek. Ez lesz a többet dolgozók ’többletfizetsége’: Isten irgalmának meglepő szeretetében részesültek.
Számunkra, akik születésünktől fogva a hit útján járunk, nem azon kell tehát gondolkodni és méltatlankodni, hogy azok, akik felnőtt korban térnek meg, vagy éppen a halálos ágyukon miért ugyanazt a jutalmat kapják. Nekünk adatott meg felismerni Isten nagylelkűségét. Ezt kell továbbadnunk, kamatoztatnunk.
Ahogyan Szent Pál is mondja: ha Isten ilyen nagylelkű az emberrel, nekünk is követnünk kell. Az emberek látván rajtunk elköteleződésünket, a nagylelkűséget felnyílik szemük Isten titkaira, mindent megelőző szeretetére, mert mindenkit hazavár az atyai házba." (idézet egy prédikációból)
