Az ókorban a bankok hiánya miatt (vagy mert kevés volt belőlük) a tulajdonosok gyakran a földbe ásták el vagyonukat. Erklöcsileg az elbeszélés talán nem tűnik helyesnek, hiszen amikor például ma egy pénztárcát találunk, illik eljuttatni annak tulajdonosához...
Az elbeszélés azt hirdeti, hogy milyen magatartást kell tanúsítani az országgal, vagyis azzal a kinccsel szemben, amelynek minden más érték alárendelődik. A "kincs" kifejezés a népi fantáziában a mesés és felbecsülhetetlen értékű javak képzetét kelti. Isten országa felülmúl minden vagyont. Megszerzése érdekében mindent fel kell áldozni. Csak akkor válik valódi kereszténnyé valaki, ha megérti, hogy a mennyek országa az életben minden, és nélkülözhetetlen.
Az evangélium azt állítja elénk, hogy vagy az országot választjuk, vagy az egyéb javakat. Az országot "minden" fölé helyezni annyi, mint a többi érték feláldozása mellett dönteni. A javairól való lemondás nem áldozat volt a példázat embere részéről, hanem nyereség.
A gyöngyről szóló példabeszéd a keresztény hivatást mutatja be. A benne szereplő ember nem továbbadás céljából vásárol, hanem megtartás végett. Látszólag nem hoz neki hasznot a vásárlás. A birtoklásért eladja mindenét - ezt az apostolok is megtették Jézus hívására.
Az országért mindent kockára kell tenni, és ha az ember birtokolja már ezt a javat, minden más dolog fölöslegessé válik. A keresés lényeges feltétel az eléréshez. Minden ember vallásos életében van olyan tapasztalat, amely a megtéréshez hasonlít. A kincset, azaz az evangéliumi gyöngyöt nem váratlanul és sosem teljes egészében találja meg az ember. Minden nap csak egy-egy mozzanatát érjük el, vagy birtokoljuk.
A hálóról szóló példabeszéd párhuzamban áll a búzáról és konkolyról szóló, múlt vasárnap hallott részlettel. Abban a szántóföld jelentette az országot, most pedig a háló. A halászat csak keret, de nem az ország szimbolikus képe: a háló a halak és nem az emberek számára készült. A Tibériás-tava is tartalmazott olyan élőlényeket, melyeket a Leviták könyve már tisztátalannak tekintett. A "mindenféle halfajta" kifejezés a keresztény közösség heterogén összetételére utal. Jó és rossz hívőkről van szó. Máté evangélista hangsúlyozza, hogy az ország szentekből és bűnösökből álló gyülekezet. Az ítélet napját felidézi Máté. Megjelenik a seregek Ura alakja, aki népe pártjára áll. Isten az emberiség javára akarja fordítani az ítélet napját. Megadja az utolsó lehetőséget is a megtérésre.
Az utolsó szakasz, mely az írástudóról szól, egy jézusi válasz. A tanítványok megértették Jézus üzenetét, tanítását. A 'megérteni' kifejezés nem csupán az elméleti felfogást jelenti, hanem az elfogadást és a valóra váltást is. És ha ez igaz, a tanítványok Krisztus igazi követőivé váltak, birtokolják a kincset is. Ők az új írástudók, a mennyek országának titkaiban jártas mesterek.
A keresztény írástudónak nem csupán a törvényt és a prófétákat kell ismernie, hanem az ország misztériumait is. Jézus nem azért jött, hogy lerombolja az eddigi törvényeket, hanem hogy beteljesítse.
Aki igazi keresztény akar lenni, annak nyitottnak kell lennie Jézusra. Mindenét odaadva kell észrevennie a legdrágább kincset, az Eucharisztiát. Aki megérti Jézus hívó szavát, kiüresíti önmagát, és letérdel előtte. Nem lesz számára kérdés, hogy Jézus felé fordulva imádkozzon, vagy éppen teljes alázattal vegyen részt a szentmisén. Nem lesz számára többé kérdés a szegénység problémája, és nem keres szociológiai és politológiai ötleteket az evangélium megvalósításához. Aki felismeri az Urat a kenyértörésben, az elfogadja, hogy Jézus meghalt a kereszten értünk.
