Isten szépségéről
Örök-új Szépség, jaj, későn kezdtelek szeretni! Bennem voltál, én meg kívüled! Künn kerestelek, s torz mivoltommal belerohantam ékes teremtett világodba. Velem voltál, s én nem voltam veled. Teremtmények szakítottak el messze tőled, amik nélküled egyáltalán nem is volnának.
Azután felharsant hívó szózatod; megtörted lelkem süket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s elűzted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, beszívtam s most utánad lelkendezek. Ízleltelek, éhezlek, szomjazlak; megérintettél, s íme áttüzesedtem a vágyakozástól békéd után.
Majd ha egészen beléolvadok, nem bánt engem többé sem fájdalom, sem fáradság; egész életemet azontúl teljességed élteti. Akit te betöltesz, szárnyakat kap tőled; én meg, jaj, nehézkes vagyok, mert még nem vagyok tele tevéled!
Gonosz örömök küszködnek bennem tisztes szomorúságokkal; melyik fél győz majd, nem tudom. Uram, jaj, kérlek, könyörülj rajtam.
Jaj nekem! Íme sebeim! nem rejtegetem őket. Orvos vagy, beteg vagyok. Könyörületes vagy, nyomorult vagyok.
Nem igaz-e, hogy kísértés az ember élete a földön? Bajt és nehézséget ki szeret? De nem is kívánod, hogy szeressük, hanem. hogy tűrjük. Amit tűrök, azt nem szeretem, ha talán készakarattal tűröm is. Mert akinek öröme van is a hosszú tűrésben, jobban szeretné, ha nem volna tűrnivalója.
Bajomban a jobbat várom, jósorsomban bajtól félek. Van-e e kettő között valahol középen olyan pont, ahol az ember élete nem volna kísértés?
Jaj, és újra jaj nekünk a sors kedvezései miatt, mert elrettentenek a megpróbáltatásoktól s romlás jár örömeik nyomában!
Jaj, újra és harmadszor is jaj a sors megpróbáltatásai miatt, mert nehéz a baj igája, s jobb utáni vágyakozásunk, jaj, könnyen végét szakítja türelmünknek.
Nem szakadatlan kísértés-e az ember élete a földön?
Nincs nekem másban reményem, mint nagy irgalmasságodban. Add meg, Uram, amit parancsolsz, s követelj tőlem, amit csak akarsz!
Isten iránti szeretet.
Uram, hiszem, tudom és érzem, hogy te vagy a legfőbb jó. Nemcsak a legfőbb jóakarat vagy, hanem a legfőbb, a mindent felűlmúló szépség is. Hiszem, hogy bármilyen szép is teremtett világod, Hozzád, minden szépség forrásához és teremtőjéhez hasonlítva, mégis csak por és hamu és semmi, és nem érdemel csodálatot.
Tudom, hogy az angyalok és szentek tökéletes öröme, boldogsága: szemlélni téged, az örökkévaló szépséget. Már a földön is elragadtatásba ejt szent lelkeket dicsőségednek egy-egy sugara. Még én is, az én semmiségemben, érzem ennek igazságát, hiszen irgalmasságból felvetted természetünket és ember módjára jöttél hozzánk, ,,és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét''.
Ó én drága Megváltóm, minél többet szemlélem szavaidat, tetteidet, műveidet, szenvedéseidet, melyekről az Evangélium értesít bennünket, annál mélyebben megismerem csodálatos dicsőségedet és szépségedet.
Éppen azért, jóságos Megváltóm, mert látom, milyen szép vagy, azért szeretlek és óhajtlak mindig jobban szeretni. Mert az egész létező világon Te vagy az egyetlen jóság, az egyetlen szépség és gyönyörűség, mert semmi sem hasonlítható hozzád, mert Te végtelenül fölségesebb és csodálatosabb vagy, mint a legszebb teremtmények, azért ölellek magamhoz egészen sajátos, semmivel össze nem hasonlítható, egyetlen és valóban szuverén szeretettel. Minden sötét és szomorú nekem Hozzád képest, én Uram, semmit sem tudnék úgy szeretni ezen a földön, mint téged, még azt sem, ami természettől a legkedvesebb nekem. Mindent inkább veszítsek el, csak téged ne, mert Te, ó Isten, Te vagy az én legfőbb Uram, egyetlen szerelmem.
De te, Uram, végtelenül jobban tudod nálam, milyen kevéssé szeretlek valójában. Nem is tudlak szeretni másként, mint kegyelmed segítségével. Csak a kegyelem nyitotta meg lelkemnek szemét, hogy láthassa felségedet. A kegyelemragadta meg és tette fogékonnyá csodálatos szépséged gyönyörűségei iránt szívemet. Csak az érzékek szörnyű romlottsága tarthatna vissza attól, ó Uram, hogy szeresselek és szemléljelek.
Ki van közelebb hozzám nálad, ó Istenem? És mégis e földnek dolgai, mindaz, ami természettől jól esik nekem, újra, meg újra el akarják fordítani rólad tekintetemet. Csak kegyelmed segíthet rajtam. Óvd hát, ó Uram, szememet, fülemet, szívemet e borzasztó zsarnokságtól! Törd szét bilincseimet, emeld fel szívemet, engedd, hogy egész lényem csak feléd forduljon, hogy soha el ne veszítselek szemem elől, és engedd, hogy szeretetem a te szemlélésedben napról-napra növekedjék. Ámen.
